Zalában
Családi blog július 11th, 2005A 7végét Zalában töltöttünk, apai gyökereim vannak arrafelé. Nagyon rég voltunk, pedig szeretünk menni, szép táj, kedves, ritkán látott rokonok. Hosszan rágódtunk azon, h vajon milyen utazási időpont lenne a legideálisabb, végül szombat reggel 5kor indult a konvoj:). Apuék, mint a málhás szamarak a családi autó hátsó ülései kivéve, és a mi csomagjainkkal, utazóágyainkkal telepakolva, mint falkavezérek, majd a legkisebb gyerek (én) és családja körbefogva Erikáék (tesóm) által, akik 3gyerekkel eléggé megpakolva (értsd, tű ott le nem esik) zárták a sort. Gondoltuk -naívan- a gyerekek majd úúúúgyis elalszanak, hiszen pizsamában csak levittük őket az autóba, majd beájulnak 10 perc utazás után. Ahhan, perszeee:)). Még a Balatonparton is nagy virgonckodás és nyűglődés volt. Bogika aludt kb 1órát 2részletben, Virág pedig fél órát összesen a több, mint 6órásra sikeredett autóúton. FÉl dél volt, mire odaértünk, túléltük az utat. Bár ahogy közelítettünk a cél felé (Gyékényes) egyre erősebben szakadt az eső, egyre erősebben dörgött az ég. Enyhén szólva el voltunk keseredve, hiszen mi egy tóparton töltöttük ezt a 7végét. Az unokatesóim (egypetéjű ikerpár, 1 és 1,2 kg-val jöttek világra 36évvel ezelőtt) és családjaik nagyon szeretetre méltó emberek, sajna ritkán találkozunk, de akkor jól érezzük magunkat. Mivel szakadt az eső, a pici kis weekand ház teraszán tömeglettünk:).
Ebéd után megpróbáltuk Virágot letenni aludni, de sajnos megzavarta a sok újdonság és nem akart aludni. Próbáltuk babakocsiban később, de jót nevetett, ahogy erőlködtünk:). Majd feladtuk. Mondta, h “csicsizik Viláág”, de ezt csak mondta:)))
Szakadt az eső… Ott voltunk abban a pici házban, a ház tövében a gyönyörű tó és nem mehettünk bele. Majd Sógi -aki olyan nekem, mint a testvérem- rádumált, h menjünk bele, a tó isteni meleg (persze, a hideg levegőhöz képest) és mennyire nyuszi vagyok, ha nem megyek bele:)). Bélát meg sem próbálta rábeszélni, ők a tesómmal fázósak, ebben nagyon megértik egymást:). Úgyhogy mindenki megdöbbenésére és köznevetség tárgyaként mi bizony megfürdtünk a szakadó esőben:))). Jó móka volt:)
Este 8kor vacsora után gondoltuk Virág ezek után eldől és alszik reggelig. Ahan, hatalmas behergelős sírás lett a következménye a fektetésnek, sehogy sem tetszett neki, sem ágyban, sem kiságyban, majd feladtam, levittem az ordító gyereket, Mama elaltatta babakocsiban. Úgy vittem fel az emeletre az alvó Virágot, h meg sem érezte, mint egy rongy, úgy hajlott akármerre a picikénk… Bogi nem volt ennyire zűrös, mindezek ellenére 6órakor jó reggelt fújtak a kicsit, 7kor már családostul megjártuk a boltot, Erikáékkal és a legkisebbjükkel, Antikával. Majd volt ismét finom ebéd, híztam 1 kerek kilót ezen a 7végén:((. Nem is csoda, amennyit és amiket én megettem, egy hétre elég lett volna:)). Vasárnap már sokkal jobb volt, a gyerekek is tudtak picit szabadon mozogni, persze szoros (2lépés távolság max) felügyelet mellett, mert elég veszélyes volt a hely 3éves korig.
A tó mesésen szép és azt kell róla tudni, h a parttól 15méterre márivóvízminőségű! Csodaszép tiszta a vize (az egyetlen tó Magyarországon, amiben megél a medúza), mélyre le lehet látni, egyes helyeken állítólag 45méter mély. Nem zsúfolt még szezonban sem annyira, csendes, nyugodt, tiszta, szép.
Apának új szórakozása akadt, pecázott, amikor csak tudott:).
Megmondom őszintén, egy ilyen hobbit én is élveznék. Mert mit is kell csinálni? Bedobni a botot, majd nézni ki a fejünkből:). Eszméletlen pihentető lehet órákig ülni a csendben, közben figyelni a botot, illetve az úszót… Szombat este Sógival pecáztak kitartóan, ui egy férfi szólt nekik nagyon kedvesen, h el ne engedjék a botot, ahová be van dobva, épp nemrég etetett be, várható, h naaagy fogás lesz. Éjfélkor feladták a várakozást:))). Reggelig kikötötték a botot, hát, reggel 7kor még az elázott kukoricaszemek is a horgon voltak:DDD De fogott apa 3kishalat (10-15cm) és hősiesen visszadobták őket Millával és Hannával, akik kishíján megsiratták a kis barátokat:). Aranyosak voltak.
(nincs mindenki rajta sajnos)
Aztán a nagy fürdőzésben, ugrálásban -mert volt délután nagy ugrabugra a mólóról) Apukám beejtette a szemüvegét a vízbe.
Na, kijé ez a láb? 🙂
Mivel már a mólónál 3méter mély és hínáros a víz, síma búvárszemüveggel esélyünk nem volt. Hívtak az unokatesóim pár hivatásost:). (na jó, igazából csak épp arra úsztak:)) ) Hatalmas élmény volt.
Meglett az okuláré:)
Haza este 6kor indultunk, most sem aludtak a lányok:(. Végül már helyet cseréltünk apával és inkább én vezettem, mert kezdett nagyon elfogyni a türelmem. Szegénykéim fáradtak és zavartak voltak ( a sok inger, az otthon hiánya, a kényelmetlen autósülés) , aztán apának este 10-re sikerült őket elaltatni Bajánál. Azaz 4kerek óra autózás után:(. És mivel 2nap alatt sikerült összesen 7óra alvás abszolválnom, én is nagyon álmos voltam. Apa próbált szóval tartani, illetve mosakodtam rendszeresen, de már értem, hogy lehet volán mögött elaludni:(. Persze szerencsésen és nagyon fáradtan hazaértünk. Sajnos az unokatestvéreimmel, a nagynénémmel nem sokat sikerült beszélni:(.
Mai utózenge: mint mondtam, irtóra fáradtak vagyunk, voltunk. Én délután képtelen vagyok aludni, hát ma olyan volt, ami még nem sokszor. Bizony a lányokkal együtt lefeküdtem délben. Telefonokat kikapcsoltam, kaputelefont is levettem. Mire egyszer arra ébredek 2körül, h nyílik az ajtó, hát Gyöngyi az, anyu koleganője. Azt mondja, ok, látja, h minden rendben, anyu agódott, rohan is vissza a boltba:). Hívom anyut, hát szegény elsírta magát a telefonba, el nem tudta képzelni, mi van velünk, már rémeket látott. Ő felhívta, Bélát és a tesómat is, így már hárman aggódtak értünk. Ezentúl mindenki tájékoztatva lesz:)) MEllesleg teljesen megértem őket, asszem magam is kétségbeesnék, ha a tesómmal esne meg ugyanez…
Na, vagy nem írok, vagy ilyen hosszan írok, elnézést ezért:)