Maratont alszanak a lányok, van időm írni:)

Olyan szülő szeretnék lenni, akiben a gyerekei megbíznak, számíthatnak rá, nemcsak a bajban, hanem kisebb dolgokban is. Olyan érzelmi hátteret szeretnék nekik nyújtani, ami egész életükre magabiztosságot ad nekik, nem akarom, h bármikor félniük kellene tőlünk, vagy tartani valami büntetéstől, szeretném, ha azért nem csinálnának rosszat, mert a normáik nem engedik meg, illetve ha rosszat is csinálnak, ne féljenek elmondani! Emellett nem szeretném túl magabiztossá sem nevelni őket, sőt, szeretném, ha a nevelésünk inkább csak terelgetés lenne, főleg nagykorukban, nem szeretnék beleszólni a dolgaikba és helyettük dönteni, most abban bízom, h az az alap, amit most kapnak tőlünk elég lesz ahhoz, h ne hozzanak később olyan döntéseket, ami a normáinktól, értékrendünktől nagyon eltér, vagy ha mégis, akkor arra jó okuk lesz, nem az ellenünk lázadás pl. Remélem kibírom majd, h ne szóljak bele az életükbe. Egyszóval, olyan szeretnék lenni, mint amilyen az anyukám. Sosem akarja/akarta rámerőltetni az akaratát, végighallgatt(/j)a a terveimet, és sosem avatkozik bele, maximum tanácsol, de azt is úgy, h észre sem veszem:). Mégis finoman terel a jó irányba. Mindehhez nem olvasott ki könyveket, asszem nincs nála a bölcsek köve, csupán csak szeret. Olyannak, amilyen vagyok, amilyenek vagyunk és sosem próbált megváltoztatni. Mondjuk könnyű így, h az anyukám a példaképem:)))