[ Ma 3éve, h Regina körül elcsendesültek a gépek, azt hiszem, remélem, h békében távozott tőlünk, mi ott voltunk vele, remélem átsegítettük őt… Nagyon nagyon fontosnak tartanám, ha minden baba ilyen módon távozhatna, ha a szülei méltóképp búcsúzhatnának el tőle, sajnos sok helyen ezt nem tartják fontosnak. Fel kell mérni, hogy egy nagyon fájdalmas búcsú sokszor egyszerűen KELL, kell ahhoz, hogy a szülők és hozzátartozók fel tudják dolgozni és tovább tudjanak lépni, hogy a szívükben helyén legyen a gyász. Hogy tudjanak beszélni róla. Ma Magyarországon nincs gyászkultúra, csak fekete ruha és . nem ez a fontos. Sokkal lényegesebb, hogy merjünk beszélni róla, hiszen életünk része, akit szerettünk, de elveszítettünk, néha kell, h vele legyünk, hogy gondoljunk rá és fontos, h erről nyíltan beszélhessünk. Akár nevetve, jókedvűen, ha épp úgy esik, a gyász nem = a sírással. Minden érzés legitim, mindenki másképp gyászol, más módon tudja feldolgozni elhunyt hozzátartozóját és ez így lenne rendjén, de sajnos lassú a változás az emberi fejekben. Nekem pl fontos ez a napló, ide sokszor írok Regináról pár sort, gyakran van mély pont, amikor szinte csak az ő gyászolásával tudok foglalkozni gondolatban, ezeknek mindig nagy sírás és megkönnyebbülés a vége. Másnaptól megint tudok előre nézni. Én nem is tudom, ha ezt a sok feszültséget bezárnám, hogyan vetülne ki a 7köznapjainkra. BOrzasztó lehet folyamatos belső (folyamatosan gyarapodó) belső feszültséggel együtt élni. És a mi kultúránk sajnos erre “bíztatja” a gyászolókat. A temetés utántól nemigen beszélnek a halottról, vagy csak szomorú felhanggal, ami mindenki számára nyomasztó, inkább nem is beszélnek róla. Fontos a megfelelő búcsú és a gyász, csendben, vagy kimondva, feketében, vagy fehérben. Tegnap kint voltunk a temetőben, mikor jöttünk el, mondtam Virágnak, hogy itt van Regina. És ő is a kistestvére. Készítettem Reginának egy képet a sírhoz, 2angyalnak öltözött baba van rajta, megmutattam a dundibbat, h ő Regina a képen. Nyugtázta:). Remélem, h a rendszeres látogatások és a lassan, mondatonként elejtett információkat fokozatosan tudják feldolgozni és persze biztos sok kérdésük lesz majd nagyobb korukban, de remélem sosem lesz sokkoló, hiszen mindig is hallanak róla, épp annyit, amennyivel meg tudnak bírkózni. ]

Ma beírattam Virágot oviba, majdnem elsírtam magam, amikor láttam ott játszani és szaladgálni, hihetetlen, hogy ilyen nagylányom van:). Szeptembertől ovis lesz, bizony.

Cimkék: