Annyira borzasztót álmodtam, lezuhant a mélybe, nem részletezem, de kishíjján utána ugrottam, a tartott vissza, fizikailag is és az eszemmel is. Nagyon megviselt, egész nap többször beugrott, szinte a sírásig felzaklat.

Ő a mi csodánk, szavakkal nem tudom kifejezni, mit jelent ő nekünk… Hogy itt van, hogy él, hogy boldog és kiegyensúlyozott, rá nem lehet haragudni, olyan jó gyerek, meg sem érdemeljük őt talán. Ott rejtőzik benne, a szemében látom a bölcsességet, a tudást, istenem, ha valaki valaha bántani merészeli, velem gyűlik meg a baja, de tudom,h nem szabad megvédenem mindentől, nem lesz könnyű ez sem.

Na, itt megdőlt a tudomány, egyszerűen nem tudom szavakba önteni, amit mondani, írni akarok, és örökül hagyni magamnak, és az ő számára is, hogy mikor ránézek, boldogságot érzek, és féltem őt, nehogy baja essék, jobban féltem, mint Bogit és Abigélt, pedig erre semmi okom.

Az az érzésem, sokmindent megtanultunk már tőle és általa… de ez még csak a kezdet volt, fog ő még bennünket tanítani, fogunk mi rácsodálkozni:)

Olyan büszkék vagyunk rá! Azért merek többes számban írni, mert tudom, h ugyanígy, sőt, Anyu is:)

Azt nem tudom, ők szavakba tudják e foglalni…

Cimkék: , , , ,