Féltem ezt a gyereket, mindennél jobban. És a hideg kiráz a gondolattól, h holnap elaltatják, tele van a fejem idióta gondolatokkal, menjenek már el a fejemből, hátezcsak egy orrmandula, hát mi az?? Rutin. A legrutinabb, legrövidebb létező talán…

De rájöttem, h egyszerűen nem szeretem őt kiadni a kezemből, azért húzzuk halasztjuk ezt a beavatkozást évek óta, mert mindketten így érezzük, szívem szerint vele mennék a műtőbe is. Nem akarom, h elaltassák, intubálják, bántsák, fájdalmat és kellemetlenséget okozzanak neki, h vmitől félnie kelljen… Ezek gondolatába is belepusztulok.

Istenem, csak lennénk már itthon, csak lenne már csütörtök… Amikor remélhetőleg szépen hazajövünk, és újra nagy érték lesz a hétköznap együtt. Már most hiányoznak a kicsik:). 1 teljes napot leszünk külön.

A ma délelőttöt a felvétellel el is töltöttük szépen, megint meg akarták szúrni a kicsilányt, de sikerült megoldani, átmentem a gyerekklinikára régi leletekért, futottunk pár kört, de megoldódott, szerencsére, necces volt, de elfogadták, így nem kellett több szúrás. Holnap pedig bódítás után fogják szúrni, halleluja:) (ez a protokoll is amúgy!!!)

Egy angyal volt ez a kicsilány, egy angyal… Olyan jókat beszélgettünk megint, kirakózott, könyvet nézegetett, és mentünk innen-oda, onnan-ide, mindenhol vártunk, jó sokat persze. Néha megkérdezte, mikor megyünk már haza, de mindig megértette, h még nem. Megkapta  a megérdemelt rántott hús+sült krumpli kombót:))), gumicukrostul:)

El is köszönök, csütörtökön adok életjelet legközelebb:)

Cimkék: ,