A hátamban a tőr
Családi blog augusztus 2nd, 2009Nyilván túldramatizálom, de nem tudok továbblépni azon a tényen, ahogy ma beszólt a zember és nem is magát a konfliktust akarom itt megosztani, hanem azt, amennyire szenvedek én már az egész itthonléttől, a GYES nyilván egy áldás, nyilván 10ből 9 ember most azt gondolja, már megint nyíg, mikor arany élete van, tessék kipróbálni, 7éven át mosnifőznitakarítanijátszóterezniszülniterhesedni folyamatosan. Isteni. NEkem elég, köszönöm szépen.
Szal van az, hogy az ember igyekszik jó lenni, abban, amit csinál. Próbálok jó htb.lenni, jó anya, feleség. És folyton csak a kudarcaimat látom. És ha még bele is nyomják az orrom, akkor kiborulok.
Béla a hétvégén belendült, rég elhanyagolt kupikat tett rendbe. Tette ezt valameddig szó nélkül, majd egy félmondattal utalt rá, h nem érti, én ezt hogy tudom nézni és elviselni. Jelzővel illetet, amit nem is írok le, mert annyira durva és bántó. Igaza van, nem mellesleg, abszolút, ez mind az én dolgom lenne, rendet kellene tartanom mindig és mindenhol, rendszert, napirendet, szigorút, nekem ez nem megy. Folyton pakolok, folyton. Folyton porszívózok, törölgetek, vannak dolgok, amik elmaradnak, kupifiók, kupipolc, ahol gyűlik a cucc, gyűlik, és most a zember nekiesett. És ezt kaptam mellé. Megsemmisítő érzés.
Néha azt sem látom, hogyan fogom ezt végigcsinálni. Túl nagy falat nekem, elfáradtam. Fogalmam sincs, hogy fogom beiskolázni mindet, közben minden más téren is megfelelni, felnevelni őket úgy, h jó ember legyen belőlük, nálunk jobb. Minta. A nevelés egyetlen módja a példamutatás. Hűha. Szóval ettől inkább csak mégkisebb leszek a szememben, és fel akarom adni. Tessék mondani, hány nap szabadság is jár egy htb-nek? Egyben kivenném, ha nem okoz gondot. Most.
Pedig már nincs éjszakázás sem, turmixolgatás, szoptatás, etetés, már egész ügyesen elboldogulunk. A nyár viszont rettentő hosszú, talán ez a gond csak, túlságosan össze vagyunk zárva, a nyaralásunk sem volt túl jó, a nagyszülők nem nyaraltatják őket, hiszen dolgoznak. Így nonsztop el kell látni őket. Rettentő fáradtnak, kimerültnek érzem magam e pillanatban. Nem vagyok erős. Volt, mikor az voltam, már nem vagyok az, biztos elfogyott az erőm.
augusztus 2nd, 2009 at 11:46
Szia Angi! Gyönyörű családod van. Boldog Szülinapot Abigélnek!
Ne aggódj, jól csinálsz mindent. Én most nagyon pozitív vagyok, pont átlendültem 🙂 Én is hasonló cipőben járok, csak nálunk két gyerkőc van, 1ovi, 1bölcsi. A kicsi júli 31én volt 2éves, emlékszem, akkor voltál a műtőben mikor én költöztem a gyerekágyra, ott ült a férjed kint a műtőknél.(és asszem én voltam aki elfoglalta az utolsó üres VIP szobát, bocs, mondta a nővér h. nagy harc volt érte ( a dokik közt) )
Én is állandóan takarítok, pakolok, mosogatok én is, a gép is, de most is folyik ki a mosogatóból a cucc. Én dolgozok is, én viszem – hozom az aprónépet nap, mint nap, rohanok, ideges vagyok és kések általában. Főzni nem szoktam csak nagyon gyorsat este, vagy hétvégén. Ja, olvastam h. szárítógépezel és nem vasalsz, ezen felbuzdulva vettem 1szárítót, de pihen, olyan szépen süt a nap, nincs szívem használni, (sajnálom rá az energiát) Viszont hozzánk hetente 1szer jön 1néni, most csak vasalni (erre már nincs kedvem) és csinálja amire nincs energiám, a kupis polcot és a kupis szobát, ja és törölget azt úúúúúúútálom. Szerintem keress újra valakit aki ha más nem heti pár órát segít picit. És szerintem tényleg szuperjól csinálsz mindent. (néha úgy érzem bárcsak lennék olyan erős mint te)
Szép napot nektek. ANdi
augusztus 2nd, 2009 at 11:58
nem tudlak most biztatni, mert hasonlóan érzek 🙁
augusztus 2nd, 2009 at 14:30
ugyanennyire kiborít,amikor beszól a Kedves,talán semmi és senki nem tud ilyen kevés szóval,gesztussal,nézéssel a világ végére kergetni,mint Ő. mert szeretem,nagyon szeretem többször elindultam az itthon töltött 8+8 év alatt dolgozni,vissza soron kívül,csak el innen…de a balhét úgyis én viszem el borul az itthoni rendszer,a gyerekek nyugalma,uralhatatlanná válik a káosz és őszintén szólva a munkahelyemen sem kapom meg azt a teljeskörű szakmaikielégülést,amire ilyen mélységeimben mindig álmodoztam és mit gondolsz kire marad az összegyűrt lelkek kisimitgatása? januártól gyakorlati tapasztalataim lesznek,mert semmi de semmi jogcímem nincs már,ami indokolná az itthonlétem,dolgoznom kell menni-és bevallom rettegek tőle,mert nem tudom mi vár ott rám-bár biztos könnyebb lesz,mint az itthoni robot de ezt ismerem,itt minden helyzetre van bevált stratégiám és olyan jelentéktelennek tűnő dolgok tesznek boldoggá naponta,mint egy jól sikerült leves akár … én elmondanám Neki,hogy nagyon rombol,fáj és szétzilál,amikor ilyeneket kinyilatkozik-mégha iagaza is van-és ne akarjon megtiporni,mert jobban sikerült,mint gondolta na elég,hívj,ha gondolod,vagy hívlak magam,ha számot írsz és akarsz velem beszélni ölel:egy öreg tapasztalt 06305950572 vagy 29-327070
augusztus 2nd, 2009 at 20:14
Angi, köszönöm nagyon ezt a bejegyzést!!!
augusztus 2nd, 2009 at 21:14
Hú, Lányok, nagyon köszönöm az együttérző szavakat, igazán jól esik. Kicsinap, nagyon szívesen, hasonlóan? Orsi! Jobbulást, olvastalak odaát.
Roosan! Nahát, kicsi a világ:). Igen, a VIP szobát csak uccsó nap kaptam meg, és én is hallottam, h a dokim nagy harcot vívott, de alulmaradt:). Sebaj, így sikerült 3 nap alatt 4kórteremben laknom:D (posztop őrző, posztop síma, gyerekágy, VIPszoba). Végülis, rekordnak elmegy:)
Penta! Fel foglak hívni, köszi a felajánlást, nagyon drága vagy! Hogy vagytok úgy amúgy? 🙂
Nincs ám itt gond, Béla sosem szól be, hasonlókat sem, ő rendkívül rendes pasi, ha a körülöttem lévőkhöz hasonlítom, de most betelt nála egy pohár, nyilván ahogy pakolászott közben behergelte magát… engem ez érzékeny időszakomban érintett, ütött. De már jól vagyok, vagyunk, kellemes délutánunk volt a családdal, feltöltött!
A.
augusztus 3rd, 2009 at 06:59
Angi, mélypontok mindenhol vannak. Nekem még igen apró a legkisebb, de nálunk is volt már ilyesmi, mikor mindketten épp rossz passzban voltunk. Amúgy én is úgy érzek, mint Te, hogy nem megy annyira jól, mint ahogy azt szeretném.
augusztus 4th, 2009 at 17:48
Angi,
nálunk nem a zzzzuram, hanem édes és jó, egyetlen, valamint fogok majd sírni, ha ő már nem lesz, édesanyám szokott hasonló megjegyzéseket tenni:) Én ilyenkor némi melankóliával arra gondolok, hogy létezik, hogy én vagyok a családom egyetlen olyan tagja, akit nem járt át a protestáns etika, és a güzülés, mint olyan, valahogy megfekszi a gyomrom?:)
Én most, a kicsinél magamra erőltettem némivel több önállóságot, reggel kicsi munka, nyárig iskola, volt, hogy háromkor szoptattam, ötkor fejtem, hatkor suhantam Veszprémbe:) Akárhogyan is nézem, lassan négy éve vagyok itthon. Ennyi jár:) (Nagyon irigyellek, hogy nincs már éjszakázás, mikor fogok megint egyszerre öt órát egyben aludni? :)))
augusztus 4th, 2009 at 21:43
Angi.:-) Á, csak én is nagyon meg tudok bántódni, amikor a férjem haza jön, és közli, hogy azért felporszívózhattál volna…Közben aznap kétszer is porszívóztam, csak éppen nme látszik… Miközben ő egyszer maradt itthon egy darab gyerekkel, és még csak el sem mosogatott. Ja, és amint haza jön, végiggyalogol cipőben az egész lakáson, és a frissen letörölt konyha pultomra kiszórja az összes cuccát. Szóval ilyenek vannak, amin jobb napokon biztos nem akadok ki, de rosszabbakon nagyon.:-) NÁlunk sincs nagyis nyaralás, pedig az én anyukám tanár. Így aztán még jobban fáj. De én azért mégiscsak jobban érzem magam itthon, nem vágyok vissza egyáltalán nem, igaz még “csak” 5 éve vagyok itthon. Félek attól, hogy a helyzet még rosszabb lesz, totális rohanás, itthon meg a nagy káosz.
augusztus 6th, 2009 at 13:24
Hasonló gondolatokkal, borongásokkal telt az én nyaram. Nehéz és vacak hetek vannak a hátam mögött, most már jobb, összekaptam magam. De érdekes módon, én is, most, 6 év után érzek valami mély, ólmos, csontig hatoló fáradtságot. Amit egy-egy kiadósabb alvással, vagy egyedül töltött nappal /pedig a nagyszülők angyalok, oda tudom adni a csajokat/ nem tudok kipihenni. Azt hiszem, elég volt itthon. Ősztől kiveszem a 4 hó szabadságomat, mindenki intézményesül, én pedig a januári munkába állás előtt lazítok, és magammal törődök majd. Imádtam minden percét az elmúlt 6 évnek, és fél éve még szomorú voltam a bölcsi gondolatára, de most hálát adok, hogy van hova, és 6 órában visszamennem. /És hálát adok, hogy több ok – pl. eü-i – miatt nem vághattunk bele még egy babába :)/ Lezárult egy szakasz, egy nagyon szép és fontos szakasz az életemben, és szeretnék továbblépni. Kitartást neked is! /A férjek meg… Enyém szuper példány, tényleg, de néha úgy ki tud borítani. Halvány lila elképzelésük sincs, és ezt nem mártírságból mondom, hogy milyen az életünk itthon, a gyerekekkel./