Negyedikes órákat néztem, és elbűvölt teljesen… Időnként nyeltem befelé a könnyeimet, h az én édes kicsilányomaziskolapadbanfogülni nemsoká, és milyen jó dolga lesz, mert ez már annyira más, mint a mi időnkben:))

Az asztalok úgy álltak, h négyen ültek körbe 2-2 összefordított asztalt, amelyeknél főleg csoportokban dolgoztak… Nincs fix helye mindenkinek,hol így ülnek, hol úgy… folyton változnak a csoportban betöltött szerepek, nyakbaakasztókkal jelzik, ki a csapatfőnök, a csoportfelelős, a rendfelelős, a szóvívő, hát betojás:))). És diskurálnak mindenről, a csoporton belül, mondjuk behaltam, h negyedikben igemódokat tanulnak, de tudták, így játszva tényleg meg lehet tanulni:))

A matekórán is szétcsúsztam, hogy azzal kezdték az órát, h állva, tapsolva, ritmikusan számoltak 0tól 2000ig százasával, majd 20ezertől visszafelé ezresével, és mindent letapsoltak, doboltak…

majd az írásban szorzást négyjegyűvel is úgy csinálták, hogy “postás vitte a csoportnak a feladatot” (tábla hátulján megnézte, és súgta a csoportnak…) szóval nem lehet nem odafigyelni, nem odakoncentrálni, nem láttam rendetlenkedő, vagy bambuló gyereket…

Miközben nem féltek… nem tartottak a tanítóktól, láthatóan szeretve voltak a gyerekek, buksisimi, mosolygóarcos “Csak így tovább” kártyácskák, jajj, odavagyok, meg vissza :)))

Cimkék: