Túl vagyunk a családos szüli napi zsúron és készülünk a cimborásra. Most lesz az, mikor eljönnek a régi Pices haverok és hagyományainkhoz hűen megüljük a közös szülinapot. Izgi lesz látni hova fejlődtek a kislurkók. Virágnak is tetszeni fog, hogy láthatja pajtikáit…

Mostanában az volt a szokás, hogy mikor hazajöttem a melóból ebédszünetre, és az ablakban lógtak. Ott integetett nekem a drága kis angyalkám és mikor beléptem a lépcsőházba sírni kezdett, hgoy hova tüntem. Mikor felértem már majdnem az én szemem is könnyes volt, annyira meghatódtam ettől. Komolyan mondom elszorult a torkom, ahogy egy a kis bestia várt engem. Csak álmodoztam erről, de ahogy belépek az ajtón a nyakamba ugrik, ölel, szeretget és mutogat a kabátja vagy épp a villanykapcsoló felé. Mert ugye megtanította, hogy a “kaccs kaccs”-ot lehet fürdés után nyomogatni, hogy a fürdőszobában viccesen sötét legyen. 🙂

sem különb, ahogy ránézek körberöhögi a fejét. Az a gyerek annyira mosojgós, hogy az hihetetlen. A kis dundi fejével úgy röhög, hogy tátott száján majd kiesik. Egyre ügyesebb, már megfogja a kezébe adott játékokat, hajigálja vagy épp a fejébe tömi őket. Kezd is Virág féltékeny lenni, elmúltak a cirógatások meg a puszik, legtöbbször egy jó nacs csattanós sallerrel köszönti Bogit vagy épp arrébb löki, átmászik rajta, mint egy rongyon. Tegnap este is, mikor fürdés előtt az ölemben ültek mind a ketten kitört a balhé, mert sírni kezdett, én csitítottam, Virág meg legörbült szájjal kommentálta, hogy miért nemv ele foglalkozom. Később már egyszerre sírtak…

Virág annyira ügyes, értelmes és okos, hogy az már szinte sok. Pillanatoka alatt megtanul mindent: Hogyan kell szekrényt, fiókot kinyitni, kidobálni belőle mindent, felmászni a radiátorra és két kézzel püfölni az ablakot, apa asztalára felkúszni és ledobálni a cd-ket, belecsorgatni a nyálat a billentyűzetbe és csapkodni, hogy csak úgy csörögnek a billentyűk. A monitor összetapicskolásról, a hifi gombjának letöréséről, a lencse konyhában való harmadszori szétterítéséről és az álandó cumi rejtegetésről már nem is beszélve. Ez a kis csintalanka annyi új szót kezd mondani, hogy néha könny szökik a szemem sarkába. Már tudja mi az a cukorka és ha nem adok neki, akkor képes lenne egész nap a konyhába állni, mint egy vadászkutya és a fiókra mutatva unásig ismételni: Kuco, Kuco, Kuco! 🙂

Boginak meg már annyi neve van, hogy számolni se lehet! A legédesebb számomra a Buglicsek! 😀 De van Bogli, Blogi, Blondi és miegymás. Annyira imádom őket… igazi csodácskák!

Cimkék: , , , ,