Kicsit ellentmondok magamnak az előző posthoz képest, de nem is csoda, hiszen a 2 érzés küzd bennem nap, mint nap, és mindig fegyelmezem magam, hogy nyugi, ne hisztizzek, az életem teljes és boldog és mindenünk megvan, és sorolhatom magamnak végestelen végig csodás életünk pozitívumait… És elég körülnézni, milyen életek vannak, és az enyém csodálatos, ez tény. Ám, hogy kerek legyen a kép, ennek is itt kell állnia, nyoma kell maradjon, hiszen szánom én ezt a blogot az utókornak, elsősorban a gyerekeimnek, ha majd anyukák lesznek, és magamnak, ha majd nagymama. Hogy át tudjam érezni a lányaim minden kínját majdan, akkor is, ha hormonális a hiszti, akkor is, ha “jogos”. Szóval kell e nnek is nyom, nehogy az idő túlságosan megszépítse ezeket az éveket. Remélem reális képet kapok majd a blogból.

Most elég. Mindenből. Teljesen kaotikus az életünk. Bár túl egyszerű is egyben. Furcsa kettősség ez, hiszen egyrészről borzasztó egyszerűen ez a nyári szünet jobb híján eléggé a 4 fal között, vagy inkább a 4 kerítés között zajlik, hiszen nekem nincs mindig erőm felcuccolni a gyerekeket, h a kánikulában nekiinduljunk a nagyvilágnak és programokat csináljunk. Profán ok még, hogy igen nehéz a 3 különböző korú, ritmusú, alvásigényű gyerekkel egy felnőttként kimozdulni. Én amúgy nem merném hármójukat senkire rábízni! Mert nekem is sok-sok és állandó feszült odafigyelés hármójuk minden kínja-baja… Nem is volna semmi gond, ez már most könnyebb, mint anno a másodikon 2 picikével ( és ) , de nekem már elég a GYesből, a háztartásból, aminek nincs vége, nincs érte köszönöm, sem fizetés, ésnincsvége… És utálok már mosni, és elborzadok a koszos ruhák mennyiségétől,( igen, vannak ilyen “nagycsaládos fóbiáim”, az egyik a 3 tele fregoli, a másik meg a nagy asztal közepére tett kopott zománcos edényben lévő nagyon lisztes spenót 2 kg bundáskenyérrel:)))- ezek a Fókuszból jöttek sztem:D)

És nincs vége. Soha nincs vége! Mindig van mire várni, de ez maximum egy kellemes este, ami után én kelek hajnalban, vagy reggel ugyanúgy. Nincs egy szabad délután, ég tudja, mikor röplabdáztam utoljára, bármi egyedüli kikapcsot már csak úri huncutságnak titulál a fejem automatikusan. Hiszen Béla dolgozik és pénzt keres. Akkor hogy jövök én ahhoz, hogy sápítozzak és magamra gondoljak?

Béla hazaér, megisszuk a teraszon a KV-t, nap fénypontja:). Megeszi, amit aznap főztem, ha ízlik neki, megvan az aznapi kb egyetlen sikerélményem:D. Körbepuszilja a gyerekeket, kicsit dumálnak, majd beül dolgozni. Fürdetéskor kijön kicsit, majd éjfélig dolgozik.

És sosem panaszkodik… Én meg… És szégyellem is emiatt magam, mert neki sem könnyebb és ezt az utat mi választottuk, mert mi vállaltuk Abigélt, és ezt sosem bántam meg, egyetlen percre sem, és a sok munkát is mi választottuk, mert csak így tudunk egyről a kettőre jutni. És minden nagyszülő aktív, dolgoznak. ( Béla szüleire nem igen számíthatunk. A amúgy imádják őket, időnként betoppannak látogatóba, és akkor örülünk, de már nem várom a segítséget semmilyen formában. Dolgoznak. ) Anyu is állandóan dolgozik, mondjuk ő bármikor kapható egy szittelésre, és gyakran élünk is vele, de a tesómék is. Hát munka mellett ennyi épp elég neki asszem. Köszönet érte!! Mint egy falat kenyér, úgy hiányzik néha a kimozdulás…

Szóval elég durva mókuskerék ez, amiből nincs kiszállás… A hétvégén, ha elmegyünk valahová, márpedig elmegyünk gyakran és sokfelé, az jó, mert ott nem lehet dolgozni. Ám amint hazaérünk, vége. Néhány ellopott fél órán kívül Béla dolgozik. Már ha nem munkahelyen van, vagy megbeszél. Már eljutottam oda, hogy majdnem mind1, mikor ér haza, 5 kor, vagy 6kor, mert úgy is mind1. Hogy ezt meddig lehet így csinálni, fogalmam sincs. Bár úgy látszik, én hamarabb bedőlök, mint ő:(

Kellene néhány gyerektelen nap valahol, persze ezt csak ilyenkor, megborulva tudom elképzelni, amúgy nehezen. Hát épp ezért nehéz nekem nagyon, mert magammal is küzdök, egy állandóan zsongó, feszültséggel teli tök a fejem, hiszen még most sem alszanak (fél 11 van), ilyenkor még bőven ott a fülem, hogy melyik hová mászik fel és honnan esik le… És délután csak Bogi aludt el, Virággal csúsztatott palacsintát sütöttünk addig, de vagy fél órára kimentem a hintaágyra és napoztam, meg olvastam, de hát nem sokáig hatott a hatása sajnos. Szóval él bennem egy erős igény a magányra, a nélkülük létre, de érzem, ha elmennének valahová, akkor hiányoznának. No meg a lelkiismeret…

Minimális pihenés és feszültség nélküli idő van az életemben. És ez 5 éve van így. És még néhány év áll előttem. Most, e pillanatban komolyan nem tudom, hogy fogom ezt agyérgörcs nélkül megúszni…

Az itthoni dolgokkal totál egyedül vagyok. Vannak még halvány emlékképeim arról, milyen, mikor van egy munkából hazaérő , aki néha elviszi a játszóra a gyerekeket, míg én felmosok, vagy bármi, nem, én viszem el őket a játszóra, hogy nyugodtan tudjon dolgozni. És ha legalább néha lenne valaki, aki elviszi őket a játszóra, és érezném, h nem vagyok 24 órában felelős értük én egyes egyedül szinte, az nagy könnyebbség lenne. No, már bőgök, de ez jó, mert talán meg is könnyebbülök és reggelre kisüt a nap a fejemben is…

Amúgy PMS is, szóval van magyarázat a kiakadásomra hormonálisan is, de nekem ez minden hónapban 5 nap, és ilyenkor tényleg mocsok rossz itt bennt, mocsok rossz:(((

És ha már ez egy kiakadós post, akkor folytatom a nyomorgást. Sose leszek már a régi, ez már látszik, kilóban nagyjából annyi vagyok, mint Bibivel teherbe eséskor (akkor volt rajtam néhány plusz kiló) , és sokkal többnek látszom. Randa a hasam, de nagyon, és ez nekem mindig nagyon fontos volt, istenem, kicsit liba vagyok, és bizony nem látom, hogy leszek e még a régi… Tornázni, vagy bárhová nem igen jutok el ugye:))))

7végén megyünk Vértesboglárra Pítékhez, amit nagyon várunk, jön velünk még egy baráti , ők mind régi haverok, csak már mindenkinek van családja:). Szeretünk hozzájuk menni, mesés környezetben élnek… Péntek reggel indulunk, Béla kivett szabadnapot csütörtökre is, hogy néhány dolgot el tudjunk intézni és tudjunk készülni, no meg tudjon dolgozni. A kiesett hétvégének böjtje lesz, de erre most igyekszem nem gondolni. Anyu szerda este elviszi a nagyokat, így csütörtökön csak a kicsivel kell banki körútra mennünk, meg a pijacra, ami nagyszerű, hiszen hazaérvén apa dolgozni fog én meg becosmagolni a fél háztartást, egyedül, pontosabban csak Bibi segítségével :).

Hát ennyi van most velünk. Lányok közben elaludtak, és én is majdnem. És itt cseszem el, mert miután elalszanak jön az én időm, Katival dumálás, olvasás, teraszon ücsörgés, bármi, ami gyerektelen és csendes! Pedig le kellene feküdni…

Cimkék: , , , , , ,