Kiss családunk blogja

Péntek este, röpi után nagy banzáj várt, a szomszédok buliztak, józsolti szomszéd hallevet főzött, tárcsán sütött halat, maradtam is persze. Ettem sült halat, közben dumáltunk, Tamás akkor már jó állapotban volt, nem kellett 2szer mondani, hogy hozza le a bazseváját, jött is vissza gitárostól azonnal.

Sorba vettük a legcikibb tábortűz dalokat, Republic, Edda, Kispál, Beatrice 8óra munkát már leszavaztuk, mégiscsak mindennek van alja, de aztán kiderült, hogy nem, mert a Börtön ablakában megvolt, és azért az tényleg az alja, lássuk be:)))). Isteni volt. Olyannyira sikerült ellazulni mindenkinek, h önfeledten mulattunk. Kellett, nagyon. PErsze mellé iszogattunk, megittunk négyen egy üveg martinit, upszi. Béla az első dal után bemenekült, nem bííííírta :DDD. Nem csodálom:)

Másik vicces, még a nyaraláson filoztam azon, hogy mi a francért adnak a szállodák gyerekkedvezményt? 🙂 Én felárat szednék értük:D. Igaz-igaz, h kis helyet foglalnak, de csak abszolút értelemben, merúgyamúgy hatalmas helyet foglalnak el, koszolnak össze, amortizálnak le. Keveset esznek? De sokfélét választanak, sokat szórnak le belőle, és azzal is, NAGYON koszolnak:). Hangosak is.

Ezek fényében, én ziher, h inkább felárat szednék :DDD

Nem meséltem még el, mikor egy röpi után berohantam a tescoba fél 10kor dinnyéért. Mivel nem volt 100as a kocsiban, a pénztárcámat lusta voltam előkeresni, gondoltam egy gyorsat, maaaajd a kis kosárba beteszem, úgyis csak 1-2 dolog kell mellé. háhóógyne. Amint beértem, akciós cuccok tömkelege fogadott (mily meglepő), amikből kellett is venni, sokat. Volt multipack WC papír is, 16db-os, hónom alá kaptam… Mire a dinnyéhez értem, már tele volt a kosár, gondoltam, símáááán ráteszem a tetejére a dinnyét és elegyensúlyozgatok vele, nem probléma. Még vettem másfél kg paradicsomot (szép ész olcó) , “elbírja ez elbírja” (by Gyalog galopp) . Mire a felvágottakhoz értem, már nem bírta el:))). Még azért bepaszíroztam 1-2 csg sonkát, felemeltem a kosarat, és pff, megbillent, kigurult a dinnye, a paradicsomok, és a kosár tartalmának fele a földön landolt… Szőke összeszedi gyorsan, szétnéz, ki látta, senki, jóvan, senkinek nem lett jobb az estéje tőlem, szuper. Hogy kellene ezt megoldani? Még kenyeret kell venni. Jól otthagytam a kosarat, és elmentem a kenyérért, úgysincs ember az áruházban…

A pékrésznél keresem a fogyikenyerem, nincs meg, szólok egy pakolós lánynak, van e vmi teljes kiőrlésű dolog, ő kicsit túlértékelte a kérdést és kihívta a péket. Aki részletesen elmagyarázta, h ők nem sütnek ilyesmit, csak csomagoltan van, és elvitt oda, ahol volt, és yes, fogyikenyér is ott volt, minek is megörültem, h épp ezt kerestem (átpakolták), mire pékfiú elereszt egy gyors bókot, “Minek neked fogyikenyér? “

Visszaszaladtam a kosárhoz, még felkaptam 6 zsömlét, jobban már nem fogja bonyolítani a helyzetet:))). Pedig de, vagyis nemtom. No, próba: kosár teteje elrendezget, dinnye belefészkel, csomag zsömle a csuklómra kötve, multipack a hónom alá, kosár megemel. Kiborul…….. dinnye gurul, paradicsomok gurulnak, zsömlék is, mert leszakadt a csuklómról, ahogy a kosár borult…

Döntenem kellett, vagy multipack marad, vagy 2szer kell fordulni, mp.esett áldozatul ofkorz, dinnyét a csípőmre kaptam, kosarat a kezembe, és eldöcögtem a pénztárig. Közben a csípőszoknyám folyamatosan mászott le rólam, de nem szúrhatott ki velem annyira, h még le is csúszik. Megkegyelmezett. 🙂

Régóta elhanyagoltuk ezt a menüpontot. Béla erőt vett magán, és ezen a hétvégén más rendbetennivalók mellé ezt is bepaszírozta, 3év képeit töltögette fel. Lessétek meg!

Nyilván túldramatizálom, de nem tudok továbblépni azon a  tényen, ahogy ma beszólt a zember és nem is magát a konfliktust akarom itt megosztani, hanem azt, amennyire szenvedek én már az egész itthonléttől, a GYES nyilván egy áldás, nyilván 10ből 9 ember most azt gondolja, már megint nyíg, mikor arany élete van, tessék kipróbálni, 7éven át mosnifőznitakarítanijátszóterezniszülniterhesedni folyamatosan. Isteni. NEkem  elég, köszönöm szépen.

Szal van az, hogy az ember igyekszik jó lenni, abban, amit csinál. Próbálok jó htb.lenni, jó anya, feleség. És folyton csak a kudarcaimat látom. És ha még bele is nyomják az orrom, akkor kiborulok.

Béla a hétvégén belendült, rég elhanyagolt kupikat tett rendbe. Tette ezt valameddig szó nélkül, majd egy félmondattal utalt rá, h nem érti, én ezt hogy tudom nézni és elviselni. Jelzővel illetet, amit nem is írok le, mert annyira durva és bántó. Igaza van, nem mellesleg, abszolút, ez mind az én dolgom lenne, rendet kellene tartanom mindig és mindenhol, rendszert, napirendet, szigorút, nekem ez nem megy. Folyton pakolok, folyton. Folyton porszívózok, törölgetek, vannak dolgok, amik elmaradnak, kupifiók, kupipolc, ahol gyűlik a cucc, gyűlik, és most a zember nekiesett. És ezt kaptam mellé. Megsemmisítő érzés.

Néha azt sem látom, hogyan fogom ezt végigcsinálni. Túl nagy falat nekem, elfáradtam. Fogalmam sincs, hogy fogom beiskolázni mindet, közben minden más téren is megfelelni, felnevelni őket úgy, h jó ember legyen belőlük, nálunk jobb. Minta. A nevelés egyetlen módja a példamutatás. Hűha. Szóval ettől inkább csak mégkisebb leszek a szememben, és fel akarom adni. Tessék mondani, hány nap szabadság is jár egy htb-nek? Egyben kivenném, ha nem okoz gondot. Most.

Pedig már nincs éjszakázás sem, turmixolgatás, szoptatás, etetés, már egész ügyesen elboldogulunk. A nyár viszont rettentő hosszú, talán ez a gond csak, túlságosan össze vagyunk zárva, a nyaralásunk sem volt túl jó, a nagyszülők nem nyaraltatják őket, hiszen dolgoznak. Így nonsztop el kell látni őket. Rettentő fáradtnak, kimerültnek érzem magam e pillanatban. Nem vagyok erős. Volt, mikor az voltam, már nem vagyok az, biztos elfogyott az erőm.

Köszönjük a köszöntéseket és a drukkokat, igen, kicsi Atita, – bár már nem így mondja a nevét, már szépen és büszkén ki tudja mondani becses nevét: “Kissz Abidéj Májia” 🙂  – ma 2 éves. Többször visszaemlékeztem a 2 évvel ezelőtt történtekre. Szép nap volt. Az első (egyetlen) olyan szülésem volt, amelyben nem voltak fájó pontok, gondtalan szülés volt, igazán, igazán boldog találkozás.

Emlékszem, a műtétre előkészítő szülésznő megjegyezte, hogy sosem fogja elfelejteni az arcom, mert még sosem látott nőt ennyire vigyorogni hasfelmetszés előtt. És tényleg. Boldog voltam, hogy végül magától megindult Abigél, másnap kivették volna felkészületlenül. Így ő akart jönni, aminek én nagyon örültem.

A műtőben volt 1-2 fázós-kellemetlen pillanat, vagy inkább hosszú percek, mikor is az EDÁ-t szúrta az anesztes doktornő, az egész napban nem volt másik olyan pont, mikor ne épp ott és úgy akartam volna lenni. Végtelen boldogságot éreztem:)

És most itt van, beszél, pelenkátlan, folyton eszik, és anyááás, már-már bosszantóan anyás:)). A mai nap már kiakasztott, többször megkértem, h váltson már Apára, mert nem akar mondani semmit, símán csak mellémvágtázik és belekezd egy idegszétzúzó “ANYAAAAAAAAAAA, ANYAAAAAAAA” oké, mit szeretnél kicsim? “ANYAAAAAAAAAAAAA, ANYAAAAAA” Semmit, csak mondogatni:))

Önálló, már amennyire egy két éves az lehet, nagyon bízom benne, hogy a bölcsis beszokás zökkenőmentes lesz, tapasztalatból IS tudom, hogy a beszokás főleg az anyán múlik, hogy el tudja e engedni kicsiny magzatát, avagy nem, én egyik nagyot sem tudtam, pedig nagyobbak voltak, na, most a kicsit símán el tudom engedni, sokkal inkább érzem most, h ez a dolgok rendje, mint amikor a nagyok oviba szoktak. Érdekes.

Rém érdeklődő kislány, sokat nyüzsög a nagyok körül, akiktől sokat tanul. Mindig visszakérdez:). Ha új szót hall, visszakérdez édesen:))

Ma ebéd után szólt, hogy pisilni kell, elvittem, út közben határozottan odabökte: “Én isz nem csicsizok, meszét nézek, jányokkal” Nem hülye, figyeeeel, ebéd közben megbeszéltük, h a nagyok mesézhetnek, míg a kicsi alszik:). Persze dirreldurral ment aludni, de neki még muszáj:)

Gyönyörű kislány ő is, naná, a többség szerint ő abszolút keverék, azaz Apja-anyja benne van, valszeg így van ez, mintha én is ezt látnám.