Kiss családunk blogja

Ma van a névnapom:). Ami nem egy nagy ünnep, nem is különösebben érdekel, bár  nyilván jól esik, ha a szeretteim köszöntenek. Béla nem az a pasi… Ez hagyján,mert a névnapomat rendszeresen elfelejti, de a múlt héten volt a 10. házassági évfordulónk. Azt nem felejtette el, tudta, mégsem emlékezett meg róla sehogy. Hát ő ilyen. Igyekszem elfogadni. De bevallom, nem könnyű. Elég egyszerű vagyok ám én, elég könnyű engem boldoggá tenni, bírnám, ha legalább megpróbálná…

Mondjuk már nem feszkózom ezen, csak nem esik jól. Ezen túl viszont isteni hétvégénk van, tegnap délelőtt Apa dolgozott, én főztem egy brassóit, ebéd után Prison break maraton, végre végre, nagyon elnyúlt az utolsó évad, kín volt már, de néztük hősiesen:))). Du elmentünk anyuékhoz cseresznyézni, majd átmentünk tesóékhoz, ahol a fiúk tengóztak, 1-et én is játszottam velük (:) ), mi gyártottunk egy csomó szendvicset, a gyerekek fél délután azon dolgoztak, h előadják nekünk a cirkuszi előadásukat, Hanna megrendezte nagyon édesen, mindenki a saját szintjén mutatott be vmi flikkflakkot a hintán, hintaállványon, gyűrűn, ki-hol. Nagy taps volt a jutalmuk:)

Ma délelőtt volt Emma keresztelője (Béla nővérének kisebb lánya), véletlenül másik templomba mentünk:)), így kissé késve érkeztünk. Majd egy étteremben ebédeltünk, ahol a gyerekek ipari mennyiségű kaját toltak magukba, szokás szerint:D. Hazaérvén Abigélnek alvás, nagyoknak mesenézés, nekünk terv szerint filmnézés, én elaludtam rajta (!), ami nagy dolog, lévén, én du képtelen vagyok aludni. A kivétel erősíti a szabályt, ugye:). Azután vicces biciklizést rendeztünk:D.

Az úgy volt, h Apa vagy fél órán át szívott a bringákkal, amiket rég használtunk (a mieink), cserélt szeleptömítést, meg mittoménmit) , felpumpálta őket. Terv szerint elbringáztunk volna a Vadasparkba. ÁM, már a töltés elején elszakadt a lánca a bringámnak, így mi Abigéllel hamar visszafordultunk és hazatoltam a bringát. A többiek mentek szépen, ám Bogacsnak letört a pedálja. Ez még nem fordította haza őket, ám vmi nagyon vicces dolognak köszönhetően a nagy fűbe dőlve röhögtek éppen nagyon Apjukkal, mikor Bogi a nagy röhögésben egyszerűen bepisilt:))). Így 15 perc múlva ők is jöttek haza:D

Este tábortűz a szomszédokkal, sütöttünk saslikot, boroztunk egyet, kellemes este volt. Minek záróakkordjaként felfedeztük, h bizony jön fel a szenny a csatornából az udvaron:D, néhány napja nehezebben megy le a víz, valszeg a mellettünk lévő építkezési törmeléke dugít el vmi főcsövet (vagy mit) , kellemes szag terjeng kint 😀

Kicsi Atitát (ő hívja így magát “Kissz Atita”) felvették a bölcsibe, halleluja, illetve helye is van,  mert régebben felvették, de úgy tűnik, be is fért a kisasszony:). Szeptembertől tehát megy Bibike a közösbe (ahogy apukám mondaná) , és ott jó lesz neki, nekem pedig ott lesz jó, ahol leszek, az lesz jó, amit csinálok:).

Ami bizonyos, hogy csodás, élménydús, embert próbáló, boldog, fárasztó 7 év áll mögöttem, vagy inkább mögöttünk :). Csodás korszaka ez az életemnek, de örülök, hogy vége, igen, nekiindulnék a Tiszának, ha pl újra kellene kezdeni, mostmár mást szeretnék elkezdeni, úgy, hogy közben akkora gyerekeink vannak, akik nem igényelnek állandó fizikai lekötést, gondozást, ellátást:). Tudom-tudom, ” kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond” , voltak idők, mikor szívesen lecsaptam volna, aki ezt bírta mondani egy-egy kényes helyzetben (voltak ilyenek bőven:D) , még ha el is hiszem, hiszen valóban sok-sok gond adódik a nagyokkal, főleg a kamaszokkal, az másképp nehéz, az lelkileg, agyilag nehéz, ez meg fizikailag, a kettőt nem lehet összehasonlítani, más a mértékegység, kész.Sztem akkor is ugyanitt fogok posztolgatni, mikor majd olyan jellegű gondjaink lesznek, és akkor majd jól röhejes lesz talán ez a mostani poszt, de az nem baj:)

Itt a nyakunkon a vakáció, most először nem vagyok megijedve, mert már tudom, hogy milyen jó lesz, mennyire klasszul elleszünk, igazán készülök rá, mert ez az utolsó talán, ki fogjuk élvezni, ezt garantálom:).

Milyen vicces, hogy ezt éppen ma kaptam:)

” Nagyszerű Anya

> Mielőtt Anya voltam, > > Soha nem botlottam meg játékokban > vagy felejtettem el egy altatódal szavait. > Nem aggódtam azon, hogy > a növényeim vajon mérgezőek e. > Soha nem gondolkodtam védőoltásokon. > > Mielőtt Anya voltam, > > Soha nem hánytak rám. > Kakiltak rám. > Ettek le. > Pisiltek rám. > Teljes kontrolom volt az elmém felett > és a gondolataim felett. > Egész éjjel aludtam. > > Mielőtt Anya voltam, > > Soha nem fogtam le egy ordító gyereket, > hogy az orvosok meg tudják vizsgálni. > Vagy beadják az oltásokat. > Soha nem néztem könnyes szemekbe és sírtam. > Soha nem váltam tündöklően boldoggá egy egyszerű vigyor felett. > Soha nem ültem késő éjszaka, > hogy nézzek egy alvó babát. > > Mielőtt Anya voltam, > > Soha nem tartottam egy alvó babát csak azért, mert > Nem akartam letenni. > Soha nem éreztem, ahogy a szívem millió darabokra törik, > mikor nem tudtam a fájdalmat megállítani. > Soha nem tudtam, hogy valami annyira pici > olyannyira befolyásolni tudja az életem. > Soha nem tudtam, hogy valakit ennyire tudnék szeretni. > Soha nem tudtam, hogy ennyire imádnék anyának lenni. > > Mielőtt Anya voltam, > > Nem ismertem az érzést, > milyen a szívemnek a testemen kívül járnia. > Nem tudtam, mennyire különleges érzés lehet > etetni egy éhes babát. > Nem ismertem azt a kötődést > anya és gyermeke között. > Nem tudtam, hogy valami annyira pici > annyira fontossá és boldoggá tudna tenni. > > Mielőtt Anya voltam, > > Soha nem keltem fel az éjszaka közepén > minden 10 percben, hogy megbizonyosodjam, minden rendben. > Soha nem ismertem azt a melegséget, > az örömöt, > a szeretetet, > a szívfájdalmat, > a csodálkozást > vagy a sikerét, milyen Anyának lenni. > Nem tudtam, hogy képes vagyok annyi mindent érezni, > mielőtt Anya voltam. > “

🙂

Lételemem nekem a mozgás, bizony, meg is őrülök, mikor nincs lehetőségem mozogni, az elmúlt 6 évre ez elég keményen jellemző, hogy bizony hol a terhesség, hol a szoptatások miatt nem hódolhattam eme szenvedélyemnek. És amikor éppen nem szoptatok és terhes sem vagyok, akkor igen nehezen szabadulok el a családtól:)

Hálás  is vagyok a zembernek, amiért minden csütörtökön lehetővé teszi, hogy röpizzek. Alig vártam a strandröpi szezon indultát, ma voltam először, isteni volt a játék, jól éreztem magam nagyon-nagyon. DE: kissé megfeledkeztem az időről, no meg a telefonomat a szokott módon vhová elhánytam és nem hallottam, h Apa hívogat ezerrel, mert nem tudta eldönteni, h símán a Tiszába fulladtam bele, vagy pár tápéi kemény legény letepertmegnyúzottkirabolt és azután dobtak a Tiszába. Nem vacillált sokáig, szólt a Sógornak, h hopplá ugorjon már ki az Ativizighez (ott voltam), és ha ott talál, akkor ugyan hívjam már fel.

Én bizony símán játszottam, nem fulladtam a Tiszába, az időről azonban elfeledkeztem alaposan, fél 9 volt, én 7utánra haza ígértem magam. Béla nem kicsit volt kiakadva, megkérdezte, h felelősségteljes anyának érzem e magam, szemlesütve csak nemmel tudtam felelni, a francba, a francba, én már sosem feledkezhetek meg az időről, az van.

Szemlesütve hazakullogtam, bepakoltam a hátizsákokba a kirándulóscuccot a csajoknak (ovis kirándulás), sütöttem egy diós-mazsolás sütit nekik, és éjfélkor sem jön álom a szememre, itt pötyögök, mert egyrészről király kis este volt, másrészről meg kinyír a lelkiismeretfurdalás… A zember mondjuk már nem haragszik (annyira), azért nyugodt nem vagyok…

Szombaton kimenősök voltunk, anyuéknál aludtak a prücskök, nem kis örömükre, mi pedig kimentünk a Sziksósra leküzdeni a félelmünket:)). Mindketten félünk a magaslatokban, így kitaláltam jól, h meglepem az embert egy vicces kis kalanddal, menjünk már a fák lombjai közé biztosítókötéllel, hevederrel kötéltáncolni… ( www.csusziki.hu ). Mivel fogalma nem volt, hová megyünk, mentünk:). Tavaly a Kolpingban nem volt  módunk kipróbálni, csak a gyerekek mentek a gyerekpályán végig, nayon élvezték.

Nos, ezek az akadályok olyan kb 7-8 méter magasságban lehetnek, ami nem hangzik félelmetesen, még látványra sem vészes, én pl egyenesen nevettem, mikor láttam, h már a létrán felmászván is biztosítják magukat a kalandvágyók. “Felszaladok egy létrán símán, tériszony ide, vagy oda, nemár, h biztosítsam magam” . Aztán hamar rájöttünk, h ez haveros buli, ehhez társaság kell, (vagy legalábbis ezzel palástoltuk a cidrit) , ám a csúszást mindenképp ki akartuk próbálni. Ugyanilyen magasságból egy hosszú sodronyon csúsztunk le kb 30méter hosszúságban.

Nagyon kemény… ÖÖ, már a létrán is biztosítottam magam, be…..rás volt lenézni. Mikor felértem a fára, csak ölelni bírtam a nagy növényt, annyira gááááz volt lenézni. A lábaim remegtek, a fogaim vacogtak. És nem volt visszaút sem. Egyrészről azért mentünk, megcsináljuk, másrészt a franc mászik vissza, az is gáz, visszamászni… Még 1 opció volt, h hívjuk a tűzoltóságot, és 1-2 szép tűzoltó példány leszed engem onnan azzal a klassz mentőkosárral:))))

Apa ment először, előttem, ő viszonylag gyorsan úgy döntött, h “essünk túl rajta” és egyszerűen lecsúszott:). Ezután jöttem volna én, de nem akartam elengedni a fát:)). Mondta a srác, aki ott mint egy pók mászkált le s fel, hogy ki kellene állnom a raklap szélére, hogy be tudjon kötni. Én ugyan nem, de aztán rájöttem, h jobb túlesni rajta, haladjunk, mondjuk ezen a ponton elgondolkodtam, h konkrétan normális vagyok e, hogy azért fizetünk, hogy szétcidrizzük az agyunkat, de ezen továbblépve nem volt más hátra, mint előre, és nem.

Nem és nem akaródzott elindulni, nagyon nagyon nehéz ám lelépni a semmibe… És itt ez volt a feladat. Lelépni a semmibe. De mivel Béla lent várt és integetett, nagy nehezen, harmadik “nekifutásra” leléptem. Ami ezután következett, az vmi királyságos dolog, nagyon nagyon jó csúszni, de nem éri meg az azt megelőző parát, így nálunk nem jött be a marketingszöveg, miszerint “Aki egyszer lecsúszik, jön többször is”. Úgy száguldottunk el onnan, mint annak a rendje:)

Átmentünk a Maros fitt squash részlegébe, ahol fallabdáztunk egy órát. Hagytam nyerni a zembert, hadd örüljön ;). Az igaz pedig az, h mocskosul elvert vagy 5 alkalommal:). De jól kifutkároztuk magunkat, isteni volt:). Azután várt minket a felmelegített jakuzzi és az infraszauna, csak tessék bennünket sajnálni nagyon:). Miután kiszauntuk magunkat, elmentünk az elmaradhatatlan John bullba és ettünk egy finom vacsorát. Kerek este volt:). Délelőtt ki sem szálltunk az ágyból, sorozatlemaradásunkat csökkentettük egy kicsit. Du mentünk a csajokért, onnan át Erikáékhoz, ahol estig sütötgettünk:). Anyunak és a fiúknak még egy Catan party is beelfért, majd majdnem tengóztunk is egyet. majd legközelebb:)))

Igazán kerek hétvége volt, hála a nagyszülőknek érte:)

Még mindig visszafelé haladva, pénteken volt a Factory csapatépítő munka nélküli napja, Mórahalom mellett egy tanyán, nagyon jó kis nap volt, komoly eszemiszom volt, a lányok a kifogott halakat (!) simogatták naphosszat:). Abigél szépen aludt a babakocsiban ebéd után, többszöri nekifutásra, de alaludt. A bandát 5 csapatra bontották, minden csapat kapott némi kelléket és egy népmesét, amit elő kellett adni. Bélával külön csapatba kerültünk, A kerek kő című mesét kellett előadnunk. ÖÖ, eléggé eltértünk az eredeti verziótól, volt abban drogos, meg maffiafőnök, meg kukabúvár, meg minden, jól sikerült a kis darabunk nagyon 🙂

Sok-sok képet fogok feltenni, amint időm lesz rá, komoly elmaradásban vagyok, de pótolni fogom, ezt most magamnak ígérem.

Most vettem észre, hogy elmaradt a beszámolóm, pedig ezentúl esküszöm, ha másképp nem, majd felsorolásszerűen leírom ide, hogy hol jártunk és mellébiggyesztek egy jelzőt, h jóvót, vagy nemvótjó, mert rossz, h lemaradnak az élmények, nem marad nyomuk, nem jó ez így…

Még pénteken elutaztunk, h szombat reggel ne azzal kelljen kezdeni:). Erzsiék annyira drágák voltak végig, alaposan vendégül láttak minket már megint, amitől híztam is, naná:)). Volt vagy 9, mire odaértünk, csajokat fürdettük, ágyba dugtuk, aztán még szórakoztak kicsit, de hamar megértették, h a Vidámpark kerül veszélybe, ha szórakoznak.

Reggel friss péksütik, és lángos került az asztalra, meg SOK zöldhagyma, nekem ugye onnnatól végem van, mindenhez zöldhagymát eszem újabban:D. Hosszúúúúú sor fogadott bennünket a bejáratnál,ami még nem is haladt sehová, egyre türelmetlenebbül vártuk, h végre bejussunk.

Majd azt sem tudtuk, merre induljunk:))). Isteni volt… Ám meg kell jegyezzem, h Abigéllel voltak kellemetlen pillantok, mert szinte semmire nem ülhet fel szegényke:(. És ő látta a nővéreit, ott voltunk együtt, eléggé zokon vette a diszkriminációt.. Aztán ezt úgy hidaltuk át, hogy az ébrenléti részre tettük a mesecsónakot, a tükörlabirintust, ahová be tudtuk vinni, mikor elaludt, akkor nyomultak a csajok a dodgemmel, és a buggy-val, amit be kell lássak, komoly felelőtlenség volt tőlünk megengedni nekik. Nem gondoltuk, h ez egy rendes robbanómotoros minigokart (akkor mit gondoltunk? Nemtom:D) , de mikor apró lányaimra ráadták a hatalmas bukósisakot, kész voltam, és sipítoztam Béla fülébe, h ezt nem szabad, hozzuk ki őket, de nem volt visszaút, mert a lányok nayon lelkesek voltak. A járgányban féket és gázt kellett nyomni és kormányozni… Nyilván a motorjuk le volt szabályozva, azért szép sebességgel száguldoztak a kanyargós pányán. Mikor elindultak és láttuk, h tök rendben kezelik a csajok a járgányt, fantasztikusan veszik be max sebességgel a kanyarokat, kész voltunk, irtó büszkén húztuk ki magunkat, ez a mi 2 lányunk:))). (én szőke létemre igen jól vezetek és szeretek is vezetni nagyon, nyiiiiilváááán ezt tőlem örökölték :DDD)

Fél 4ig élvezkedtünk, Erzsi csomagolt nekünk rántott húsos zsömlét, fél 3kor könyörögtem, h álljunk meg 1 percre és egyenek pár falatot:))).

Majd átmentünk a Lágymányosi híd budai hídfőjénél lévő plázsra, ami egy csodás építmény, hatalmas parkosított, játszóteres partszakasz, hol teraszos-térköves, hol homokos part, csúcs. I-ékkel voltunk, jó volt látni őket, végre a kicsit is megdögönyözhettük, a nagylányok pedig mintha csak most találkoztak volna, úgy csacsogtak, gurultak le a domboldalról:)))

Erzsiék isteni vacsival vártak bennünket, majd fürdés, Béla készülődött a SW-ra, 9körül mentek el Oszival. Nem volt olyan jó nekik, mint a tavalyi… Azért nem bánták meg, h elmentek persze:))

Erzsiéknek van egy kutyájuk, Charlie, egy rég elpusztult gyönyörű skótjuhász leszármazottja, erősen bekeveredett közben:)), de egy édes állat, Boginak időbe telt, mire a félelem visszafejlődött síma tartássá, én amúgy nem bánom, h nem csókol össze minden állatot, mint Virág és Abigél. Na, ők ketten élni is alig hagyták szegény párát:D

Vasárnap reggel igazából el is indultunk haza… Persze a Decathlont útba ejtettük, megvettük a görit, védőszerkóstól, minden rózsaszín, naná:)), én is kaptam magamnak végre jó áron tornagatyát, amiben röpizhetek, felsőt is, a szegedi árak harmadáért, ehh. Csajoknak rögtön ment a göri, ügyesek, főleg Bogi:).

A hét híre pedig, h Bogacs is megtanult kétkerekűzni:). A szomszéd kiscsajokkal együtt, így most nagy brigna és görkori menetek vannak, de már a medencében is melegszik a víz, szinte várom a nyáriszünetet, jó lesz:)