Kiss családunk blogja

Volt még a múlt héten egy előadás, az új IH-ban (szép lett), hm. Félig tudtam elolvasni a könyvét a doktornak, mert írni, azt nem tud. Nem tudom elvitatni a szakértelmét, vagy a módszerét, mert kétség kívül hatékony, de az írást hagyja hátra…

Nem mintha a beszéd jobban menne, értem én, hogy laza, meg lezser, de azért artikulálni illik, ha kiáll az ember a színpadra.

No, nem ez a lényeg, az előadás vegyes érzéseket keltett bennem. Gyengén indult, majd mégiscsak jó volt:). Én személy szerint mindig félek, félnék mélyre túrni magamban, eszem ágában sincs pl bármilyen terápiára, vagy kineziológushoz menni, mert egyszerűen ami volt, azt elnyomtam, néha tartok tőle, h nincs a helyén, de most az előadás után úgy érzem, mégiscsak rájöttem, h jó helyen van minden bennem, ahol van:).

Azt mondta ui a Csernus, hogy lesznek, akik nem fogják jól érezni magukat az előadás után és lesznek, akik mosolyogva fognak távozni és ők lesznek kevesebben. Nos, én mosolyogva távoztam, aminek nem kicsit örültem, hiszen azt bizonyítja, h rendben az én életem, a legmesszebbmenőkig. És ez nagyon megnyugtató:)

A mondanivalója lényege semmi új, csak az alap, hogy minden rajtad múlik az életedben, ha elmúltál 18, dolgozd fel a szüleid által elszenvedett sérelmeket, bármilyen traumát és dolgozz magadon, felelősséged van magaddal és másokkal szemben és nem ér azt mondani, hogy engem bántanak, mert akkor azt te hagyod, és szte nincs az a helyzet, amiből nem lehet kijönni megfelelő pillanatban, mindenki úgy éli az életét, ahogy alakítja, ahogy akarja, amennyi bátorsága van szembenézni a gondjaival és tenni ellenük.

Kiment egy fiatal lány a színpadra hozzá, Cs. ajánlotta, h bárki, akinek kapcsolati válsága van, boldogtalan párkapcsolatban él, kimehet és beszélhet róla, ha van elég bátorsága. Nos, meglepőbb volt a történet, mint gondoltuk. A lány nagyon mosolygós, sőt, inkább vihogós volt, 21 éves, marha csinos, mai szépség, és előadta, h a kapcsolata úgy fél éve romlott meg, de nem tudja datálni, mikor is kezdődött, mert “nem olyan egyszerű a mi kapcsolatunk”. Cs azonnal levágta, h klasszikus szeretőstátusz, fiatal lány, érett, megkeseredett, családos, megfáradt, kalandvágyó férfi mellett…

A vicc, hogy kiáll ez a lány, azzal, hogy rossz a “kapcsolata”, már ha ezt kapcsolatnak lehet nevezni, rengeteg érett, többségében férjezett nő elé:). Bátor:D. Nos, Cs. leszedte a 10 körméről a csajt, nem volt gyenge… De hát megérdemelte… Megkérdezte pl tőle, 10cm-re volt az orruk egymástól, hogy “Kisasszony, mondja, milyen érzés szolgának lenni? ” “Kisasszony, maga olcsó, vagy luxuskurva? ” Kap ajándékot, vagy ingyen csinálja, esetleg pénzt? Mikor a csaj kikérte magának és elhápogta, h ő ezért sosem kap semmit, akkor CS. nevetni kezdett, h “Akkor maga a legolcsóbb kurva és balek, akit valaha láttam”. “Tudja, Kisasszony, miért szolgál a szerető? Hogy miután jól megb…ák, megsimogassák a fejét”. Mert szeretetre vágyik, és azt hiszi, hogy ez az. Ez nem szeretet, ez szolgáltatás, ki-ki a maga oldalán szolgálódik ki, de ki jár ettől jól?

Kiderült, h a férfi házasságában van 2 gyerek, és tetszett, h nem csak a lányt okolta, hanem minden szereplőt, azaz a férfit és a feleséget is, elmondta, h mennyire szomorú, h a 2 gyerek úgy nő fel, h az anyjuk hagyja, hogy megcsalják, becsapják. Mert hagyja.

Majd további jó vegetálást kívánva a lánynak, aki persze irtó határozatlan, sértődött óvódás hangon azt mondta, h “én mostmár tudom, h otthagyom, úgyis” és a Cs. kinevette, majd megint óvódás dacos hangon “Honnan tudja maga, hogy nem? ” és akkor azt mondta a Cs., h ok, ma otthagyja, szakít, aztán majd jön a Semike a férfitől, és szépen szalad hozzá máris, h 2 perc alatt ágynak döntse, majd 5 perc beszélgetés után indulnia kell… Mint eddig bármikor.

MEgkérdezte még, hogy hogy van beírva a férfi telefonjába, “Valaki”. Hm, azt mondja Cs., no igen, tudja, Kisasszony, mi a jó ebben? Hogy bármikor ki lehet cserélni a számot…

És hát, talán, de nagyon talán ez vmit elmondott a lánynak. Felrázta, kirázta, bármi. Ez a sokkterápia, lekurvázták, leszolgázták, és ezzel a közönség bizony mind egyet is értett. Innentől megint az ő feladata, hogy változtat az életén, vagy nem. A történetben szereplő gyerekekért pedig a hülye szüleik a felelősek.

Beszélt még az önbizalomról, no, itt egy ponton érintve ériztem magam… Mint megannyi nő, én is, bár főleg fiatalabb koromban mindenféle önértékelési problémával küzdöttem, 53 kg-san folyton behúzott hassal tehénnek éreztem magam ésatöbbi… És soha olyan borzasztó képek nem készültek az arcomról, mint akkor, aszott, keserű, grrr… És azóta is folyton, bár ahogy az idő telik, úgy barátkozom meg egyre jobban magammal, és ez jó. Mondott egy példát, amiben magamra ismertem, hogy egy nő, aki ránézésre nem büszke magára, a melleire, görnyed, előreesnek a vállai, lógatja az orrát, besétált hozzá a rendelőbe és egyszerűen megkérdezte tőle, hogy miért nem büszke magára. Erre a nő hebegett habogott, mígnem belátta, így van, komplexusai vannak a mellével és a testével kapcsolatban. És akkor azt mondta Cs neki, h jobb lenne, ha kihúzná magát, mert így sosem fogja megkívánni egy férfi sem, csak képzelje el magát, messziről nézve meztelen, milyen látvágy. És akkor a nő felháborodva “Ha nem tud elfogadni olyannak, amilyen vagyok, mehet a fenébe”. Ahhan, szóval az rendjén van, hogy Őnemfogadja_el magát, de őt fogadják el?? Hát mekkora hazugság ez? Nos, ebben van igazság, nem is kicsi! Miért kívülről várjuk a megerősítést arról, hogy mi szépek/csinosak/jók vagyunk e? ha én úgy érzem, csinos vagyok, az meglátszik mindenen, tartáson, az arckifejezésen, a kiálláson. A test beszél, nem a ruhák, vagy a smink.

Azzal fejezte be, hogy előrevetítette az estéjét, és minden boldog ember estéjét, aki most hazamegy, megcsókolja a párját, ha vannak, akkor a gyerekeit, egyet még játszanak, megeszik a vacsorát, lefektetik a gyerekeket, majd fogmosás közben belenézek a tükörbe, a saját szemembe és bele tudok nézni mosolyogva, mert elégedett vagyok az életemmel és magammal. Majd ágyba bújunk a párunkkal, és elbúcsúzunk reggelig. Mert ez maga az élet. Ezért dolgozunk, ezért élünk. (nem pedig az anyagi javakért)

Az én kis középső lányom ma 4 éves:))). Nagyon boldog volt egész nap, anyuéknál ebédeltünk, volt torta, 2szer is énekeltünk neki, kapott Hannától egy hercegnős tolltartót, anyuéktól porcelán táányért, bögrét, hencegnős, naná, ez jár egy ekkora nagylánynak:)) TŐlünk meg kapott amire vágyott, itthon megkapta a ló által húzott hintót a kurvinkáinak (Barbi babák), hát szét volt csúszva a kis hölgy, neki igazán lehet örömet okozni:))). 1. tudja mire vágyik, 2. valóban örül is annak, ha teljesül a vágya. (épp, mint az anyja:D)

Megsült holnapra a tortája, viszi az oviba, ott is buliznak ugye, majd megkérdezzük, Toti és Virág átmehetnek e esetleg:))

Tegnap meg Zámor szülinapi buliján volt, megy náluk ez az oviszsúros dolog, szal nekünk is össze kell hoznunk egyet, szomszéd gyerekek is, összesen kb 20gyereket kellene megvendégelnünk, tippeket a túléléshez nagyon szívesen fogadok:D

Zámor amúgy a szerelem, kölcsönös, bár Zámi (Bogi becézi így-beszarás:D) csapodár, másfelé is csapja a szelet… 🙂 Végül Virág is ottmaradt, marasztalták, és akart is maradni, így csak hármasban mentünk háznézőbe.

Nem tudom, a 2 nap során hány okádék házat néztünk meg, de én ünnepélyesen befejeztem:))))). HA nem jön össze, amit szeretnénk, van egy konkrét tervünk ( egy ház), ami összejöhet, de ha az nem jön össze, egyelőre maradunk, mert marhára lefáradtam-kimerültem a hetek óta tartó házazástól, és már utálom. A tatár meg nem hajt, néhány hónapot már kibírunk. Mindenesetre hirdetem persze a pecót, levittem az árát reálisabbra, 19 200 000-ét hirdetem, 19-et kérünk érte.

http://www.ingatlanbazar.hu/ingatlan/lakas_tegla/szeged/1321279/ (építő jellegű kritkát fogadok a hirdetéssel kapcsolatban, és meg is köszönöm!!)

És főleg az is kérdés még, hogy mekkorát lépjünk, vagy leginkább, hogy milyet.

Van Szegeden egy új osztás, Öthalom lakópark a neve (www.telekkft.hu -Szeged), most kezdték el az értékesítést, telkeket adnak el, amire házakat lehet építeni. Lesznek játszóterek, szép házak, fiatalok, amit mi alapvetően bírunk Bélával, mi kifejezetten szeretjük a lakópark fílinget, az ezzel járó sok-sok kényelmet, a folyamatosan kialakuló infrastruktúrát, stb… A múlt héten megalkudtam egyre, készültünk ezen a héten foglalózni. A hétvége örömmámorban telt, folyamatosan tervezek, rajzolok, kivitelezőkkel beszélek, valszeg Kész házat építenénk : www.kampa.hu (pl ilyet), de a nagy hurrá lefutásan után tegnap elindult vmi hátulról, elkezdett motoszkálni, vmi rossz megérzés, nem szokott velem ilyen lenni. Elnyomtam. Majd Béla azzal jött haza, hogy beszélt L-lel, aki az eddig lakóhelyeink főértékesítője, és ő bizony nem ajánlja nekünk a területet. Nagyon belvizes, szte értéktelen városrész. Béla kiábrándult. Engem még ez így pusztán nem hangolt le, de összekapcsolódott a motoszkálással, szóval házkérdés update, újra nézelődünk. Mármint persze főállásban, túlórázva én nézegetek, majd a fennhatóság ítél (Béla) :).

HOgy mennyire értéktelen városrész Béketelep, érdekes kérdés. Annyira bonyolult, összetett kérdés ez a házkérdés már, hogy valójában kezdek becsavarodni. SZeretem, ha a döntéseink megalapozottak, nem tudom, áldás, vagy átok e az internet, mert nem tudok elszakadni az ingatlanajánlók, cikkek, fórumok bűvköréből.

És ha a városon kívül megyünk? Akkor mi van? Bevállalunk plusz 10km-t, és mindenki hűzik. Én is hűzök, mert soha nem gondoltam, h ezt a kompromisszumot meg tudnánk hozni, de lassan meg tudnánk, látva az ottani lehetőségeket a szegediekhez képest…

Annyi szempont van, melyik a legfontosabb? Itt már nincs visszatáncolás, mint a lakásnál, vagy ráunás, vagy kinövés, mert nem úgy van, h meghirdetem és pár hónapon belül eladom árában, ha akarom… Évekig lehet árulni egy házat. Főleg egy könnyűszerkezetest. Főleg városon kívül. Főleg értéktelen városrészen. Főleg nagy házat. Főleg a kicsit. stb…

Mi van, ha rosszul döntünk és megbánjuk? Ott sírunk és megpróbáljuk előlről kezdeni?

A háznézés meg brutál, mert a lányok csak meghallják, hogy “megyünk házakat nézni” rosszul vannak. Marhára unják szegények:))). Mi meg azt unjuk, h bármit nézünk meg, úgysem tetszik, úgysem a miénk, mert azt meg kellene építeni…

De annyira könnyű megcsúszni, ezért olyan félelmetes ekkora dologba vágni 3 gyerekkel. Olyan szoros a költségvetésünk… A kész ház nem lényegesen olcsóbb, mint a tégla, csak számolhatóbb, kalkulálhatóbb, no meg 3 hónap max.

Végül pedig kérek egy új természetet magamnak, hogy ne legyek ennyire lelkes, optimista, ne képzeljem bele magam egy házba 2 napig, ne higyjem el, és képzeljem el, hogy ott milyen lenne, mert már a sokadik ilyenen vagyok túl:))). Persze álmodni ébren, isteni dolog és mégcsak csalódott sem vagyok, ha nem sikerül, mert majd sikerül másik, másképp, csak a saját agyamra megyek, mert 2 hete nem tudok másról beszélni, gondolkodni, csúszok a dolgaimmal, sokáig fennt vagyok, szóval mint egy gyerek:))))

…de elfelejtettem mindet, pedig sokmindent készültem mesélni. Ám totál el vagyok veszve, amikor tehetem, a netet bújom.

Lakáskérdésünk immáron aktuális, van esély rá, hogy lépéseket tegyünk a közeljövőben.

Persze Béla nehezen hajlik, mint mindig, és főleg nehezen hisz. Vagy csak engem ellensúlyoz? Volna igazsága, hiszen szárnyalok, lebegek, beleképzelem magam a 2 év múlvai általam megidealizált helyzetbe-házba és ottan lebegek, vagy éppen ugrálok, mint egy gyerek:))). Nehéz ezzel azonosulni egy amúgy nem infantilis, felelős felnőtt gondolkodású embernek:)). No persze, többnyire én is az vagyok, nagyon is, a szervezés-tervezés nagy része úgy is rám marad, és ez szokott működni. Csak most félelmetesebb a nagyságrend. Bár, minden nagyságrend félelmetes volt, hiszen csak úgy tudtunk haladni mindig is, hogy nagyobbat vállaltunk, mint ami könnyen vállalható lett volna. Így ment előre a szekér… Húztuk.

Szerencsére mindketten tevékenyek vagyunk, és ha helyzet van, akkor megoldjuk, válságot hárítunk el, ha kell, és mindig partnerként vállt vállnak vetve megyünk. Szóval ugyan félek, de tudom, hogy minden tervünk sikerülni fog…

Hetek óta azt mantrázom Bélának, hogy értse meg, ha innen lépni akarunk (márpedig szívünk szakad meg, de kinőttük ezt a pici lakást!) , akkor muszáj lesz kompromisszumot kötni!! Vagy abban, hogy kimegyünk a városból, de ezt testünk lelkünk nem kívánja, vagy olyat kell vennünk, amit nem tudunk készre-teljesre-minden vágyunkat kielégítőre felújítani. Ám bárhogy is döntünk, ez már megállapodás legyen (muhhaha) , itt már minimum neveljük fel a gyerekeket, ha meg nem is öregszünk benne:)).

Tehát muszáj kompromisszumot kötni, mert hiába szeretnénk mi Alsóvároson élni, nem tudjuk a büdös életben megfizetni. Vagy vehetünk egy lepusztult romhalmazt sok-sok pénzért, de ennek csak azért, h Alsóvároson lakjunk, nem sok értelmét látom. Kimenni. Nos, ez Budapest viszonylatban vicces távolság ám, de mi akkor is fázunk tőle… Algyő 5km, 3perc 90km/h-el , 4 sávos út, Domaszék 12 km, stb… Szóval ezek igazán nem távolságok, de 2 autós helyek. És szervezős helyek. Azaz indulunk reggel együtt, majd haza együtt, vki vár, valaki rohan, vki szív a helyközi buszon,grrr. És hát a gyerekek, ha nagyok lesznek, mindenképp szívnak a helyközi buszon. Hiszen az életünk továbbra is Szegeden folyna.

No, azért Algyőn szétnéztünk, hátha osztanak telket, de nem, és házak is horribilis áron vannak, nem is értem, miért kapták fel ennyire a helyet, talán a klassz fürdő miatt, de ez magában nem ok sztem. Mondjuk tény, h kulturált kis község, rendben van, kellemes, szeretnivaló, van minden, ami kell, ám az árak elkeserítettek minket…

Szegeden viszont nincs telek:(. Vagy hát, megfizethetetlen számunkra… 12mó, 15, 8, de szörnyű helyen, szörnyű feltételekkel, gázcső a telek alatt, hangos gyár a szomszédban, isten háta mögött, ezek vannak 10 alatt:((.

Majd írok még erről, kezdjük látni ugyanis a fényt az alagút végén, emiatt igen lelkes vagyok, a szokásos, ugrálok, meg minden, ember “már megint kezdi, de azért aranyos” pillantása, én persze napok óta durván bújom a netet, és ébren álmodok:))