Kiss családunk blogja

A tökéletes nap. Ilyen volt a mai. Sok-sok ilyen napot kívánok magunknak. Mondjam úgy, ameddig a karomat fel tudom emelni és ütni tudom a labdát, röplabdázni fogok:)

Elindultunk egy amatőr strandröplabda kupán, Bélával párban, nyűgösen indult, nyűgösen szerveződött, de nagyon tudtam, h ott a helyünk, mert tétje nincs számunkra, nem vagyunk dobogóesélyesek (szinte sosem játszunk együtt), de játszunk pár meccset, bíróval (dekomoly), és az jó buli lesz.

{ Amit nem csak én vettem észre, sokkal jobban játszom bárki mással 1 csapatban, mint Bélával. Béla jelenléte frusztrál vhogy, lenyom, nem is értem, ő az ügyes (mert ő tényleg nagyon nagyon ügyes), maximum a keze alá dolgozhatok, de nem érzem, h bármi esélyem lenne mellette, hülyedologez. )  }

Anyuék ma dolgoztak délelőtt, így nem tudta vállalni a csajokat, itt jött a képbe a jó öreg Mesi,aki azonnal vállalta őket. Mondta, ha gond lesz, szól anyának a szomszédban, és jön anya segíteni. Tudtam én, h Mesi megoldja, ügyes csaj, a gyerekeinek arany élete lesz, határozott, kedves, aranyos, ügyes, soha jobb bébiszittert!! Persze előkészültem mindennel, megfőztem, rendet tettem, stb…, símán szót fogadnak neki, hallgatnak rá, mindeközben pedig imádják a lányok. Mesi megoldotta a napot, ahogy azt előre megbeszéltük, adott ebédet, délután uzsonnát, Abigél elaludt, játszottak, meséztek, minden volt, anyuék pedig 4kor jöttek a csapatért, és tesómékkal együtt bementek a városba bulizni, volt ott ugye pöttyös rudis hajó, hajósinasképzéssel, túró rudi osztogatással, 2szer ettek fagyit, majd az estére a koronát a börger king vacsora tette be, lennék a szüleim unokája, azt hiszem:)). Fél 8kor futottak be, utánunk alig néhány perccel, feldobva, boldogan, meséltek-meséltek, dőlt belőlük a szöveg, vkitől “megtanultak” hipnotizálni, így most azt játszák, h Virág beszél (kövesd az ujjam, és aludj el, aluuuudj, piheeeeeeenj, mintha álmodnáááááál” stb, közben Bogi a szemével átélten követi Virág apró kis mutatóujját, beszartunk a röhögéstől:))).

Volt kalandos része is a városi túrának, mivel Virág előreszaladt a séta alkalmával és egyszercsak eltűnt. Leizzadt a csapat arra a 3 percre, míg nem volt meg, de okos kiscsibe felállt a nagyáruház előtti lépcsőre, átkarolta a korlátot és onnan nézte (fentről-okos), h merre vannak Mamáék. Meglett, volt fejmosás, itthon is volt fejmosás, “Nem minden ember jó ember, nem dönthetjük el, ki a jó és ki a rossz, mindig egymás mellett, kézenfogva, nem rohangál, sétál, stb.”) .

A kis csipogóknak annyira tudtam örülni, ahogy már régen, mondom én, h arra lenne szükség, h hiányozzanak, de ha folyton velem vannak, úgy nehéz, sőt. De most igazán nagyon élveztem a velük létet, az egész estét, ahogy meséltek, csacsogtak, percekig olyan érzésem volt, h el sem  hiszem, h ezt a 3 csodát én hoztam a világra, aznemlehet…

De kezdjem az elején: reggel 8-ra mentem fodrászhoz, új helyre, mert újat akartam, mást, de nem jött össze ANNYIRA, folyton lebeszélnek a fodrászok a nagyon rövidről, nem is értem, miért hagyom magam, olyan meggyőzőek, no mind1, a hajam szinte ugyanolyan, de jóez, viszont olyan helyre mentem, h ihajjcsuhajj, élni tudni kell, recepció (!), majd kanapén foglaljhelyetkérlek, majd a mosóban fejmasszázs, lábfelemelős szék, h addig is lazulj, majd egy tanonc hű fegyverhordozó eligazgatja rajtad a leplet, h tökéletesen álljon, és a májsztrónak adogatja az eszközöket végig, közben megkérdezi, kérek e KV-t, vizet, bubisat, vagy mentest, öö. Bírnám én ezt:)).

ROhantam haza, mert persze már kicsúsztam az időből, és még szendvicset akartam gyártani, á, még zsömlét is elfelejtettem venni, bepakoltuk a sok vizet és üdítőt, amit behűtöttem, betettük a 2 nyugágyat, merazfontos, jó, na, röplabdát elfelejtettünk vinni, midnen nem juthat az ember eszébe, nyugágy fontos, röpiversenyre, labda úgy is van ott sok;), hiszen visz mindenki:D

A piákat símán kinthagytuk a kocsiban, szinte forráspontig melegedtek estig, sebaj, vettünk aranyárban a büfében, hiszen lusták voltunk kimenni az autóba a felmelegedett vízért (sportemberek ugye). Kajaszintű elkurvulás abszolválva, volt hotdog és sült krumpli, és holnap sem lesz böjt, ilyen is kell. Végülis átmozogtam az egész napot, talán ennyi belefér.

{Viszont absztinenciát fogadtam, legközelebb november 27-én iszom alkoholt, 30.szülinap, annál hamarabb nem. Sikerült 2 hete egy pénteki napon túlzásba esni:) }

No, ott tartottam, h nagynehezen kiértünk, becsekkoltunk, sorsolás következett, 18 csapat, 4 csoport,  a csoportok körmérkőztek, majd délután következett a döntő, ahol már egyenes ági kieséses ment. Viccesen a saját csoportunkba épp azokkal kerültünk össze, akikkel én heti 2szer játszom, házibajnokság, gondoltuk, meg volt még 1 fiúpár, de nem voltak túl  ügyesek, így azzal nem volt gond. A D. testvérpár mindenkit levert (nagyon ügyesek, vegyes páros), sajnos még minket is, rajtuk kívül viszont hoztuk a meccseket. Mivel a csoportmásodikak is továbbjátszottak, döntősök lettünk, ahol is sikerült azzal a csapattal összekerülni, akik az egész tornát nyerték, magasan, nem volt csapat, aki kijött volna a 8ból ellenük (15-ig játszottuk a szetteket).

Megfogalmazódott hát a cél, ki kell jönni az 5ből. Azaz, míg ők csinálnak ellenünk 15pontot, mi csinálunk 5-öt. Tudni kell, hogy a 2 srác igazolt válogatott játékos teremben, sajnos ezt a szervezők nem kifogásolták, így magasan megnyerték a tornát. Félelmetesen szépen és pontosan játszottak, öröm volt még nézni is.

Felálltunk hát, első szerva az enyém volt, átütöttem, és bakker, nem tudták fogadni. Jó-jó, persze, fel sem szívták magukat ellenünk, hát látták, h zsebben a meccs, de ez igazi sikerélmény volt akkor is. 6 pontot csináltunk, irtó büszkék voltunk magunkra:))

5óra után megszülettek a dobogós helyek is, gyönyörű játékokat láttunk, és amit bármikor szívesen nézek, mikor egy lány igazán szépen és erősen üt, arra igazán tudok lelkesedni, mert ok, hát a fiúk ütnek, mert erősek és magasak, de a lányok ugye nem, és látom, hová kell és lehet fejlődni, húz magával a dolog.

Majd játszottunk 7óráig még, baráti meccset a szokásos csapattal, rengeteget nevettünk, igazán felszabadító volt az egész, komplett feszültségoldó lelki welness (eztdeszépenmondtam) , nagyon ránk fért:). Símán tudnám ezt főállásban csinálni, az az igazság:))

Hogy mit nem csináltam egész nap? Nem ültem a nyugágyban:)). De fontos volt kivinni,  merugye a lehetőség, h beleülhetnék , ha akarnék:)). Viszont nagyon vicces még az is, hogy símán nem kentem be magam naptejjel (hogylehetekekkoraidiótaamúgy??), viszont a bírósráchoz meg símán odamentem (szegény, fent ült egész nap a napon ugye) , hogy már le van égve, és ugye keni magát óránként vastagon magas faktorossal, és ne haragudjon, de kibújik belőlem az anya. Rá fél órára, “Angi, te nagyon le vagy égve” ehh. 😀 (volt már ilyen máskor is amúgy)

Szenzációs volt. Az egész nap. Jövő hét vasárnap 4 labda kupa. Azseleszrossz:). Ott 4 fős csapatokkal indulunk 4 számban, röplabda, pinpong, tollaslabda, kosárradobás. Tavaly jók voltunk,  idén mégjobbak leszünk:)

http://www.youtube.com/watch?v=89Zu2-NIsqc

Apa szombaton versenyezni volt Szarvason, hetedikek lettek a 9 indulóból. Ez nem rossz eredmény, lévén, a csapat mindig előtte 1-2 nappal áll össze. Későn ért haza.

Mama és Tata elvitte Virágot, Bogit és Totit Algyőre a Borbála fürdőbe, vagy 3 órán át pancsikoltak, a lányok fel voltak dobva teljesen:). Este maratont vetítettem nekik, élvezték nagyon:)

Vasárnap délelőtt felkerekedtünk és kimentünk a Vadasparkba. Jó döntés volt, sokáig hezitáltunk az idő miatt, végül senki sem fázott. Mondjuk a lányokra adtunk overált is, olyan fázósak ugyebár. Abigél vígan ismételgette utánunk az állatok neveit:)). teve=tebe, és a többi, nagyon bírta őket a kiscsaj, tetszett neki minden állat.

Béla a Vadaspark elején még kifejtette nekem, h amennyiszer itt járunk, csak erősödik benne egy hülye félelem, miszerint vmi vadállat kiszabadul és a gyerekekre támad. Na, nekem se kellett több, innentől már ketten féltünk:D. Az oroszlánok segítettek mégjobban beparázni, lévén, vmi párzási morgással “szórakoztattak” minket, méteres közelségből. Nagyon félelmetes volt…

Mindketten álmodunk amúgy ilyen rémségeket, nem tudom, mi az oka, de folyton menekülünk, mentünk, borzasztó álmaink vannak:(. Már meg sem osztjuk egymással, annyira megrázóak.

Kellemes séta volt, Bogi visszafelé már nyafogott, így felállt a babakocsira, Virág még kifelé is szaladt, előre-vissza, előre-vissza, ő kétszer annyit ment, mint mi:D. További meglepetés várt a lányokra, mert ebédelni a burger king-be mentünk:)). A kicsi is szuperül nyomul a csúszdán, így mi is nyugodtan tudunk ott ebédelni. hazajöttünk, tettünk egy harmatgyenge kísérletet, h esetleg aludjanak a nagyok, de neeeeem, olyan nincs:D. Mi néztünk egy filmet, Abigél nagyot aludt, nagyok meséztek és rajzoltak, majd kimentek az udvarra.

Később sütöttem egy nagy tepsi almás pitét, és isteni ragulevest (tk galuskával). A pite tésztája persze fele t.k.fele finomliszt, sok lenmaggal, az alma közé és alá zabpelyhet szórtam (morzsa helyett). Apa húzta a száját, mert hagyományos pitére számított, majd felhívtam a figyelmét, h bízhatna jobban bennem:D. Nem volt panasza rá, sőt, el volt alélva, milyen finom. Tényleg jó lett, majd teszek róla képet, kérésre receptet is írok, kivételesen mértem a mennyiségeket:))

Mivel lehet igazán elfárasztani egy 4-5-6 éves gyereket? 3 órás pancsolás smafu, korcsolyázás smafu, Vadasparkban nagy futkározás-séta smafu, ezek együtt is smafu:))), Boglárka ma reggel is 7 előtt ébredt, pedig este volt fél 9, mire ágyba kerültek 😀

Még az „isiben” volt alkalmam beleszeretni a röplabdába, mivel Általános Iskolánk tornatanára, Titkos Lajos bácsi, volt az egyik legelhivatottabb szakember az utánpótlás nevelésben. Belénk is verte, néha szó szerint a helyes tartást, a labdaérintéseket és a mozgást, mellyel bizonyíthattunk az iskolák közti versenyeken. Borzasztó büszke voltam magamra, mikor megkaptam a legjobb ütő kitüntető címet és a vele járó érmecskét. Később elvertük a piros iskolát is, akik a legnagyobb ellenfelekként gyűrtek le bennünket oly sokszor.

A ballagás véget vetett ennek a kis sikersorozatnak, más sportágakra koncentráltam, melyekben igyekeztem hasonlóan sikeres lenni. Ennek ellenére a gyökerek ott maradtak bennem, a megalapozott mozgáskultúra és labdaérzékenység nem veszett el. Strand-röpin elevenítgettük fel a régi jó játékokat és a baráti körnek hála nem hagytuk, hogy feledésbe merüljön a röplabda iránti szerelem.

Később, mikor az idő már nem engedte meg, kerestünk lehetőségeket, hogy teremben játszassunk s az egyik ilyen alkalommal, találkoztam régi évfolyamtársammal, akivel a suliban együtt ütöttük a bőrt. Segédedzősödött a Star Copy Szeged csapatánál és az utánpótlást edzette. Tibi biztosított nekünk helyet és lehetőséget, hogy eljárhassunk edzésre, ezúton is köszönet érte.

Felemelő érzés volt látni a profik edzését, miközben mi űztük a tömegsportot szedett-vedett kis csapatainkkal. Egy edzés utáni beszélgetésen Tibi felvetette, hogy miért nem próbálom ki ismét magam a felnőttek közt, hiszen jó alapokkal rendelkezem. Végül így is lett. Pár hónapot edzhettem a csapattal, ami igazán boldoggá tett. Azt hiszem egy kicsit csiszolt is a játékstílusomon. Olya annyira belefolytunk a dologba, hogy elkezdtük követni a csapat életét, a sportcsarnokban szurkoltuk végig egy meccsüket. Ez adta a lendületet, hogy keresnünk kellene egy versenykiírást, ahol amatőr szinten megmérettethetnénk tudásunkat.

Egy felnőtt csapat szervezése igen nagy feladat. Mindenki lót fut, éli a tipikus mókuskerék életet. A helyzet komolyságára és az imént említett mókuskerékre tekintettel, összesen egy edzőmérkőzést sikerült összehoznunk, ahol egyáltalán összeszokhattunk volna, vagy a normális forgási rendszert gyakorolhattuk volna. Hát kész röhej volt, amit műveltünk, de a poén, hogy még így is elvertük az edzőkből álló ellenfél csapatot. Nagy csatát vívott a “paraszt forgás”, ahogy Gergő barátom becézte a berögzült hülyeségeket. Végül aztán megegyeztünk, hogy valóban jó a Szabi által javasolt normális, párban forgós, egy feladós rendszer és azzal indulunk a versenyen. Ahhoz képest, hogy volt két játékos is, akit akkor láttam életemben először, még mezt is intéztem mindenkinek.

Másnap indultunk a megmérettetésre. Harmincas családapák és buliból kábán ébredő fiatalok dideregtek a hajnali hidegben, gyűrték befelé a sebtében összedobott vajas szalámis deszkákat a benzinkút parkolójában. Igazán idilli. 🙂 Odafelé természetesen csak a röpiről volt szó, ki hova álljon, hogy forogjunk, mint a cserfes szájú tinik vizsga előtt. Nagy élmény volt.

A tornateremben három pályán folytak a küzdelmek, apró lánycsapatok melegítettek, csipás szemek pislogtak a nézőtérről. A nagy örömet a büfé és a pár összetolt asztalra terített süteményköltemények, tepertőkrém, libazsír, paprika, szeletelt kenyér és hasonló nyalánkságok jelentették számunkra. Az meg, hogy a suli büfében volt Radler, a kedvenc söröm, az valami fenomenálisan megdobta a jókedvemet. Aláírtuk a nevezést és röhögve konstatáltuk, hogy a Szeged első számú csapata is benevezett, így mi lettünk a “Szeged 2 – mazsolák” nevű csapat. Jól el is diskurálgattunk az általunk igen megbecsült játékosokkal, akik otthon a másik oldalon edzettek s néha át-át lestek a mi kis erőlködésünkre. Az a hír járta, hogy ahol elindulnak azt meg is nyerik, így meg is lettek fenyegetve, hogy most megtörik a sikerszériájuk! 🙂

Első mérkőzésünket a “Simaügy” nevű csapattal toltuk, ha jól emlékszem Békéscsabáról érkeztek s két utánpótlás edző is volt a csapatban. Senkinek nem voltak illúziói, hogy az amatőr versenyen valóban amatőrök indulnak, talán csak mi voltunk itt azok, de mi nagyon! 🙂 Ennek ellenére a simaügyet 25:22 arányban hazavágtuk az első szettben. Na itt kezdtük azt érezni, hogy van keresnivalónk a pályán. Ez olyannyira megdobta az adrenalin szintünket, hogy a második menetet el is vesztettük annak rendje és módja szerint 25:20-ra. Így mivel ők jobb arányban vertek meg bennünket, győztesként kerültek tovább. Persze nem egyenes ági kieséses rendszer volt, mert akkor el sem jövünk. 🙂 Így tovább “meneteltünk” a vigasz ágon.

A Román csapatban szintén játszottak edzők, de ez már senkit nem érdekelt. Legyalultak bennünket, el sem értük a huszat. Pedig a “Simaügy” korábban megverte őket, mi meg a Simaügyet egyszer, sz’al matematikai esélyünk volt a győzelemre, de a gyakorlatban semmi. Ráadásul a meccsek közt órák teltek el, amikor betoltunk néhány tepertőkrémes kenyeret paprikával és sörrel, ahogy azt igazi sportemberek teszik. 🙂 Még két meccsen verekedtük át magunkat a nap hátralévő részén, volt ahol fel-fel csillant a reménysugár, de a végére rendszerint elfáradtunk és szétestünk. Így be kellett érnünk a megtisztelő hetedik hellyel, mely hét induló csapatot tekintve igazán nem rossz egy full amatőr, egy edzőmeccset játszó csapattól! 🙂

Természetesen a Szeged 1 mindent megnyert, így a szurkolás öröme megmaradt nekünk. A hazaúton rövid tőmondatokban elemeztük az eseményeket, majd könnyedebb témákról csevegtünk. Abban azért megegyeztünk, hogy lesz ennek még folytatása, hiszen a játék öröme mindent kárpótolt.

Először és utoljára siheder koromban próbálhattam ki ezt a nagyszerű sportot. A játék lényege egyszerű: Öltözz be védőfelszerelésbe, vegyülj csapatokba, fogd a fegyvert és lődd le a másikat. Ez a Paintball.

Mivel legutóbb az egyik haveri kör által rendezett “paintball harcra” nem tudtam elmenni, (esküvőre voltunk hivatalosak) előtörtek a régi emlékek, hogy milyen jó is volt egymásra vadászni az erdőben annó, Sopronkőhidán. Mintha valaki meghallotta volna a gondolataimat, röviddel ezután kaptam egy meghívást a szőregen rendezendő “épületharc”-ra. Ez a hely korábban veszélyeshulladék tároló telep volt, mára azonban egy jól beépített paintball pálya terpeszkedik a téren. Sport klubbok járnak ide gyakorlatozni és hódolni ennek az izgalmas sportnak. Gumiakadályokkal, hatalmas kábelkötegelő hengerekkel, hordókkal és egyéb terepakadályokkal építették be a máladozó falú épület környékét és tették zegzugossá a huzatos csarnokot. De ne szaladjunk ennyire előre…

A vasárnap délután 14:00 órára kitűzött harcig volt még pár nap és ez elég is volt arra, hogy felkészüljünk, legalább is, ami a ruházatot illeti. A Military Shop jól járt velünk, különösen, hogy én nem is azokat a vacak, szakadozott, agyonhasznált göncöket választottam, hanem egy új katonai nadrágot, kabátot, kötött, fekete símaszkot és kesztyűt vásároltam. A ruha természetesen terepszínű, ahogy kell. Meg is kaptam érte a magamét otthon, de továbbra is úgy gondolom jó befektetés volt. 🙂

Sikerült lőszerből is elegendőt vásárolnunk és igazán örültünk a 4 forint 20 filléres darabárnak, mert a pályán ez már 8 forintba került volna. Jót el is szórakoztunk, mikor elgurult egy festékpatron: “Szaladj, ott gurul 4 forint!” 🙂 Felkészülve és nagy izgalommal vártuk a napot, ami sok meglepetést tartogatott.

Már amikor odaértünk látszódott, hogy itt komoly dologrl van szó, nem valami hétévgi hepajkodás lesz. A “profik”, ahogy az első pillanatokban elneveztük őket, már ott díszelegtek teljes felszerelésben, csillogó fegyvereiket tisztogatták, méregdrága felszerelésüket igazgatták és várták a “kopaszok” érkezését. Teljesen olyan érzés fogott el, mint amilyeneket az amcsi filmekben látni, mikor a zöldfülűek bevonulnak a laktanyába. Cinkosan összemosolyogtak az öregek, ahogy látták, hogy kiszállunk a kocsiből és remegünk, mint a nyárfalevél.

Volt ott minden, több százezer forint értékű cucc, félelmetes felszerelések. Mintha valami desszantos osztag gyülekezett volna kommandós bevetés előtt. Állig felfegyverezve maszkokban, sisakokba, szurokfeketén és krómosan csillogó fegyverekkel, áradt szét az ereinkben az adrenalin. Gyorsan öltözködni kezdtünk és jót röhögtünk egymás gagyi felszerelésén, persze csak a veteránokéhoz mérten volt gagyi. Előkerült itt minden, usanka, hegymászósisak, minden amire egy laikus azt hiszi, ez majd megvédi a festéklövedék becsapódásának csípős fájdalmától. Én is rendesen aláöltöztem a katonaruhának, “terepszinű mislenbabák” voltunk, míg a “nagyok” laza, de jól felszerelt tuházatban sétáltak. Az alap gondolat nem volt rossz, de ahogy a nap sugarai elkezdték melegíteni ezt a védőréteget, már alló helyben is éreztük, itt bizony ledobunk egy pár kilót ha nem akarjuk hólyagosra lövetni magunkat. Márpedig senki nem akarta kitenni magát ennek a fájdalomnak.

Az eligazításon megkaptuk a maszkokat és a fegyvereket és elmagyarázták mit nem szabad, hogyan kell viselkedni, mik a szabályok. Sikerült kiválasztanom egy viszonylag új Tippmann puskát, majd a felszerés súlyát szokva elindultunk egy rövid terepbejárásra. Forrt a vérünk, ahogy a “szakaszvezető” körbevitt bennünket. Mindenhol lővésnyomok, telifestett falak, autógumik, csupa izgalom. Lelki szemeimmel láttam, amint halomra lőjük egymást a színes forgatagban…

Betöltöttük a fegyvereket és próbalövéseket adtunk le. Mondanom sem kell, hogy a célzás nem egyszerű. Valami háromszögelést magyaráztak, de erre rá kellett érezni. Kis gyakorlatozás után végre elkezdődött a csapatelosztás. Mivel a pro-k egy csapatba rendeződtek, maradtak a zöldfülőek meg az a pár veterán, aki nem tartozott szorosan a pro-khoz, inkább ők azok akik rendszerint az ellenség szerepét játszák velük szemben. így hát mi ezekhez a veteránokhoz csapódtunk, ami kezdetben nem látszott valami jó döntésnek de hát ez van. A mi csapatunkban volt néhány fő, akik az életben is valamely fegyveres erőnél szolgáltak. Börtönőr százados, katona és rendőr is akadt a kötelékben, ami a mi oldalunkról kedvező volt, de a túloldalon is hasonlóan képzett és tapasztalt emberek sorakoztak.

Ellenfeleink felkötötték a megkülönböztető szalagot, mi meg elvonultunk az eligazításra. Mindkét csapat az épület egy-egy végében gyülekezett és megbeszélte a taktikát. Mi csak kapkodtuk a fejünket, vezényszavak csattantak, akár egy éles bevetésen valamely katonai tüzérszakaszban. Kiválasztották a szakaszvezetőket és az embereiket. Minden szakaszvezetőnek egy egy posztot kellett teljesítenie és kordinálnia az embereit. Ha egy szakasz elhullott, a terv borult és kaotikussá válhatott. Ezért nagyon pontosan kellett követnünk a saját szakaszvezetőnk utasításait. Védd az ajtót, itt senki nem jöhet át, fuss mögöttem és fedezz, tartsd ezt a sarkot az életed árán! 🙂 Jó kis parancsok!

Az utolsó pillanatokban a hangos visszaszámlálás ritmusára dobbant szívünk és elkezdődött a “háború”! Rohantam, ahogy a lábam bírta, beugrottam egy hatalmas kábelguriga mögé és már hallottam is a vésztjósló becsapódásokat a túloldalról. Valaki kiszúrt és telefestette fedezékem. Szerencsére engem nem talált el és elkezdődhetett az állóháború. Kidugtam a fejem és láttam, hogy a sarkon lövészkedik egy ellenfél, megsoroztam de mindent eltalátam csak őt nem. gyorsan lebuktam fedezékem mögés és szinte ugyanebben a pillanatban csapódtak szét a szmből jövő lövedékek. Ekkor esett le, hogy itt nagyon gyorsnak kell lenni. Körbenéztem és láttam, hogy társaim saját kis fedezékük mögött kuporognak akár csak én. Jobbomon a szakaszvezetőm kiáltotta: “Soha ne nézz ki kétszer ugyanott!” Követve utasításait hol jobb oldalon, hol bal oldalon, majd felül próbáltam leszedni a lövészt, de túl gyors volt. Szerencsére én sem kaptam találatot, de patt helyzet alakult ki. Szakaszvezetőm jelzett, hogy megkezdjük az előrenyomulást. Intett, hogy ugorjak ki és sorozzam a sarkot, míg a szakasz többi tagja felfejlődik és előrenyomul a következő fedezékekig. Fújam egyet, körülnéztem, hogy mindenki érti-e a szándékot. Biccentettek. Lenéztem a puskámra, emlékezetből célra tartottam a fedezék mögött, ebben a pózban felpattantam és vadul rángatni kezdtem a ravaszt. Teleszórtam a sarkot festéklövedékkel, egészen addig lőttem folyamatosan, míg társaim el nem érték fedezékeiket…

Sajnos a bal szárny lendületét megtörték majd végleg felmorzsolták őket, így keresztbelőttek bennünket az épületen át. Ajtókból, ablakokból süvítettek felénk a lövedékek, védtelenek voltunk. Ledaráltak bennünket kegyetlenül. A kivonulás után elemeztük a csatát, majd pihenő után az épület másik oldaláról vágtunk vissza. Újból vesztettünk de kezdett összeszokni a csapat és nekem is volt sikerélményem 1 embert leszedtem. A harmadik menetben újra a kezdő pozícióban áltunk, én épületharcot választottam, így egy hármas osztagba kerültem, ami benyomult a barak közepére, hogy tartsa a hátsó kijáratokat. Kiváló fedezéket találtam, csak egy oldalról volt megközelíthető, abban a menetben 3 embert szedtem le úgy, hogy egy sem vett észre, csak mikor már lelőttem. Oda vissza folyt a küzdelem, hol az egyik, hol a másik oldalról, tocsogtunk a festékben és az adrenalinban. Némely csata után kezem lábam remegett annyira kihajtottam magam. Egyszer nem figyeltem oda és menet közben fogyott ki a lőszerem, de szerencsére egy full spéci paintballos backpack-el rendelkező társam felém gurított egy tube-ot, ami tele volt pótlőszerrel. Táraztam majd védtem tovább a posztomat. Máskor meg a sűrített levegő fogyott ki és félautomata fegyveremet minden lövés után fel kellett húznom manuálisan. Jöttek a nehézségek, izzadtunk mint a lovak, de fenomenális érzés volt.

Mikor ránkesteledett és saját lövedékeinket sem láttuk abbahagytuk, fogyadozó csapatunk fáradtan kullogott vissza a kocsikhoz, hogy leháncsa magáról az átizzadt harci öltözetet. Nagyon büszkék voltunk magunkra, hogy kezdőként is jópárszor elpáholtuk a pro-kat. Azt hiszem ennek még lesz folytatása…