Kiss családunk blogja

És főleg az is kérdés még, hogy mekkorát lépjünk, vagy leginkább, hogy milyet.

Van Szegeden egy új osztás, Öthalom lakópark a neve (www.telekkft.hu -Szeged), most kezdték el az értékesítést, telkeket adnak el, amire házakat lehet építeni. Lesznek játszóterek, szép házak, fiatalok, amit mi alapvetően bírunk Bélával, mi kifejezetten szeretjük a lakópark fílinget, az ezzel járó sok-sok kényelmet, a folyamatosan kialakuló infrastruktúrát, stb… A múlt héten megalkudtam egyre, készültünk ezen a héten foglalózni. A hétvége örömmámorban telt, folyamatosan tervezek, rajzolok, kivitelezőkkel beszélek, valszeg Kész házat építenénk : www.kampa.hu (pl ilyet), de a nagy hurrá lefutásan után tegnap elindult vmi hátulról, elkezdett motoszkálni, vmi rossz megérzés, nem szokott velem ilyen lenni. Elnyomtam. Majd Béla azzal jött haza, hogy beszélt L-lel, aki az eddig lakóhelyeink főértékesítője, és ő bizony nem ajánlja nekünk a területet. Nagyon belvizes, szte értéktelen városrész. Béla kiábrándult. Engem még ez így pusztán nem hangolt le, de összekapcsolódott a motoszkálással, szóval házkérdés update, újra nézelődünk. Mármint persze főállásban, túlórázva én nézegetek, majd a fennhatóság ítél (Béla) :).

HOgy mennyire értéktelen városrész Béketelep, érdekes kérdés. Annyira bonyolult, összetett kérdés ez a házkérdés már, hogy valójában kezdek becsavarodni. SZeretem, ha a döntéseink megalapozottak, nem tudom, áldás, vagy átok e az internet, mert nem tudok elszakadni az ingatlanajánlók, cikkek, fórumok bűvköréből.

És ha a városon kívül megyünk? Akkor mi van? Bevállalunk plusz 10km-t, és mindenki hűzik. Én is hűzök, mert soha nem gondoltam, h ezt a kompromisszumot meg tudnánk hozni, de lassan meg tudnánk, látva az ottani lehetőségeket a szegediekhez képest…

Annyi szempont van, melyik a legfontosabb? Itt már nincs visszatáncolás, mint a lakásnál, vagy ráunás, vagy kinövés, mert nem úgy van, h meghirdetem és pár hónapon belül eladom árában, ha akarom… Évekig lehet árulni egy házat. Főleg egy könnyűszerkezetest. Főleg városon kívül. Főleg értéktelen városrészen. Főleg nagy házat. Főleg a kicsit. stb…

Mi van, ha rosszul döntünk és megbánjuk? Ott sírunk és megpróbáljuk előlről kezdeni?

A háznézés meg brutál, mert a lányok csak meghallják, hogy “megyünk házakat nézni” rosszul vannak. Marhára unják szegények:))). Mi meg azt unjuk, h bármit nézünk meg, úgysem tetszik, úgysem a miénk, mert azt meg kellene építeni…

De annyira könnyű megcsúszni, ezért olyan félelmetes ekkora dologba vágni 3 gyerekkel. Olyan szoros a költségvetésünk… A kész ház nem lényegesen olcsóbb, mint a tégla, csak számolhatóbb, kalkulálhatóbb, no meg 3 hónap max.

Végül pedig kérek egy új természetet magamnak, hogy ne legyek ennyire lelkes, optimista, ne képzeljem bele magam egy házba 2 napig, ne higyjem el, és képzeljem el, hogy ott milyen lenne, mert már a sokadik ilyenen vagyok túl:))). Persze álmodni ébren, isteni dolog és mégcsak csalódott sem vagyok, ha nem sikerül, mert majd sikerül másik, másképp, csak a saját agyamra megyek, mert 2 hete nem tudok másról beszélni, gondolkodni, csúszok a dolgaimmal, sokáig fennt vagyok, szóval mint egy gyerek:))))

…de elfelejtettem mindet, pedig sokmindent készültem mesélni. Ám totál el vagyok veszve, amikor tehetem, a netet bújom.

Lakáskérdésünk immáron aktuális, van esély rá, hogy lépéseket tegyünk a közeljövőben.

Persze Béla nehezen hajlik, mint mindig, és főleg nehezen hisz. Vagy csak engem ellensúlyoz? Volna igazsága, hiszen szárnyalok, lebegek, beleképzelem magam a 2 év múlvai általam megidealizált helyzetbe-házba és ottan lebegek, vagy éppen ugrálok, mint egy gyerek:))). Nehéz ezzel azonosulni egy amúgy nem infantilis, felelős felnőtt gondolkodású embernek:)). No persze, többnyire én is az vagyok, nagyon is, a szervezés-tervezés nagy része úgy is rám marad, és ez szokott működni. Csak most félelmetesebb a nagyságrend. Bár, minden nagyságrend félelmetes volt, hiszen csak úgy tudtunk haladni mindig is, hogy nagyobbat vállaltunk, mint ami könnyen vállalható lett volna. Így ment előre a szekér… Húztuk.

Szerencsére mindketten tevékenyek vagyunk, és ha helyzet van, akkor megoldjuk, válságot hárítunk el, ha kell, és mindig partnerként vállt vállnak vetve megyünk. Szóval ugyan félek, de tudom, hogy minden tervünk sikerülni fog…

Hetek óta azt mantrázom Bélának, hogy értse meg, ha innen lépni akarunk (márpedig szívünk szakad meg, de kinőttük ezt a pici lakást!) , akkor muszáj lesz kompromisszumot kötni!! Vagy abban, hogy kimegyünk a városból, de ezt testünk lelkünk nem kívánja, vagy olyat kell vennünk, amit nem tudunk készre-teljesre-minden vágyunkat kielégítőre felújítani. Ám bárhogy is döntünk, ez már megállapodás legyen (muhhaha) , itt már minimum neveljük fel a gyerekeket, ha meg nem is öregszünk benne:)).

Tehát muszáj kompromisszumot kötni, mert hiába szeretnénk mi Alsóvároson élni, nem tudjuk a büdös életben megfizetni. Vagy vehetünk egy lepusztult romhalmazt sok-sok pénzért, de ennek csak azért, h Alsóvároson lakjunk, nem sok értelmét látom. Kimenni. Nos, ez Budapest viszonylatban vicces távolság ám, de mi akkor is fázunk tőle… Algyő 5km, 3perc 90km/h-el , 4 sávos út, Domaszék 12 km, stb… Szóval ezek igazán nem távolságok, de 2 autós helyek. És szervezős helyek. Azaz indulunk reggel együtt, majd haza együtt, vki vár, valaki rohan, vki szív a helyközi buszon,grrr. És hát a gyerekek, ha nagyok lesznek, mindenképp szívnak a helyközi buszon. Hiszen az életünk továbbra is Szegeden folyna.

No, azért Algyőn szétnéztünk, hátha osztanak telket, de nem, és házak is horribilis áron vannak, nem is értem, miért kapták fel ennyire a helyet, talán a klassz fürdő miatt, de ez magában nem ok sztem. Mondjuk tény, h kulturált kis község, rendben van, kellemes, szeretnivaló, van minden, ami kell, ám az árak elkeserítettek minket…

Szegeden viszont nincs telek:(. Vagy hát, megfizethetetlen számunkra… 12mó, 15, 8, de szörnyű helyen, szörnyű feltételekkel, gázcső a telek alatt, hangos gyár a szomszédban, isten háta mögött, ezek vannak 10 alatt:((.

Majd írok még erről, kezdjük látni ugyanis a fényt az alagút végén, emiatt igen lelkes vagyok, a szokásos, ugrálok, meg minden, ember “már megint kezdi, de azért aranyos” pillantása, én persze napok óta durván bújom a netet, és ébren álmodok:))

Kedden “szokásos” őszi túránkat ejtettük meg anyuval és tesómmal, mellékesen árubemutatóra mentünk, főleg meg a zikeába:)). 7kor már úton voltunk, kényelmes, kellemes utunk volt, mindössze egyetlen legkisebb gyerkőcöt vittük magunkkal, Abigélt, aki csodásan példásan viselkedett az út során végig. Jól tűrte az autóból ki és be, alvás itt-ott, babakocsi szentháromságot.

Az Ikeában csak “végigrohantunk” , ez 3 órát vett igénybe:P. Mondtuk is az anyunak, h legközelebb kevesebb időt kap reprezentálni:D. Persze egész nap egymás szavába vágva beszélgettünk, megváltottuk szavakban a világot, terveztünk és emlékeztünk, isten őrizzen minden férfit egy ilyen naptól velünk:D. Kell ez nekünk, mint egy falat kenyér:)

Nos, annyira beszélgettünk hazafelé az autópályán, a 3 szőke, a legkisebb épp békésen aludt, hogy mondja az Anyu mintegy mellékesen, hogy “Hogy elfogytak az autók…” Én meg viccesen válaszoltam spontán: “Jah, mindjárt Röszkén vagyunk, hehe ” (azaz Szegeden túl) Irreális poénon túl, tovább csacsogtunk önfeledten. Mikor is… vmi furcsa útakadály vált egyre tisztábbá a szemünk előtt… Az bizony a röszkei határ:DDD “Béláim, túltoltuk” kiáltottam fel, és akkor annyira röhögtünk, h ilyen nincs, h 3 felnőtt emberből egy sem vett észre1szegedi lehajtót sem a 3ból:PPPP. Hát ilyenek vagyunk mi együtt:)

Halál a halra! Vagy hogy is szólt a cég, amikor is sok tetemet dobott 3 különböző bográcsba, hogy megfőzzék a szegedi, a szőke és a mohácsi halleveket. Hááát, bárki engem kérdez, sztem mind khm, undorító, a hal max sütve jó, de a halhús főve, hozzá a hal íz, neadjisten a mocsár íz, gr… Szóval kb annyira vagyok halínyenc, mint sajtínyenc (kedvenc sajtom a trapista :D) .

Béla volt a felmentősereg a 4.bográccsal, megfőzte a szokásos gulyást, ami ismét nagyon nagyon finom lett, ezt ettük hát mi, mondjuk nem sok maradt a bogrács alján… Az a megáll benne a kanál tipusú, amit ő főz, nem volt rá panasz most sem. Azért este átvettük, megkérdezte, hogy is van sorba, hagyma, hús, stb… Nincs nagy főzőrutinja ugye, de jól csinálja:)

Voltunk sárkányhajózni, ami vicces volt, mert ott ugye lényeges a dobolás, hogy ütemre tudjunk evezni annyian. A főnök fia dobolt, hát, inkább zongorázzon, dobolni nem érdemes iratni:))). Édes volt nagyon a kissrác, ütötte rendületlen, bár asszem már unta is:))

A lányokat még reggel elvittük anyuékhoz, és kezdtünk főzni, pucolás, darabolás volt a program… Hamar megkérkezett Gyöngyvér a szüleivel, aki ugye nálunk az ovi értékmérője, Virág csoporttársa ugyanis a kislány, és attól függ, hogy milyen volt az ovi, hogy aznap Gyöngyvér volt e Virág barátja, vagy épp nem volt:))). Nagy játékos a mini művésznő, és a szülei meghívott vendégek voltak, így tudtuk jó előre, hogy össze kell hozni a csajokat, örülni fognak.

El is szaladtam a csajokért, kibumliztam a partról, majd vissza. Hozatott a cég homokot is a partra, hogy a kölykök tudjanak homokozni, ez irtó jófejség volt, jól elvoltak a homokozással. Mikor volt zene, akkor színpadnak használták, a lényeg, hogy végig marha jól elvoltak a nagyok. A kicsivel sem volt gond, hol erre, hol arra támojgott, a kanyarokat még érdekesen veszi be:D.

2 körül jöttek értük anyuék, még 1 gyors dodgemezés, és el is mentek. Akkor mi L sárkányhajózni, majd ettem, és onnantól rámtört az a hihetetlen megható, megdöbbentő magány, hogy nincsenek velem a gyerekek. Egyik sem. És nincs teendőm sem, nem azért nincsenek velem, mert dolgom van, hanem_hogy kikapcsolódjak. Sokáig nem is találtam a helyem.

Itt kell megjegyeznem, hogy Béla új munkahelye minden tekintetben etalon lehet. Nagyon klassz, fiatal jó fej csapat, amibe kezd jól beilleszkedni a zember. Ezentúl figyelmesek, rugalmasak, nyitottak.

Kaptunk céges pólót is a rendezvényre, a gyerekek is, erről készültek képek, majd felteszem őket, ha kcisit több időm lesz.

Legnagyobb megdöbbenésemre délután egyszercsak ismerős arcot láttam az éppen ebédelő emberkék között, de velem ez gyakran megesik, h vkit látni vélek, majd kiderül, h persze, tévedtem, de ezennel minden stimmelt, pocak is a helyén volt:)). Iricc http://magzatviz.blogspot.com/ volt az a férjével az SZMK-ról, hát mennyire vicces vele így összefutni. Jókat beszélgettünk:)

Innen L a gyerekekhez, anyuék megfürdettek, vacsi, stb…, nekem csak az esti szopi lett volna a dolgom, amit ugyan abszolváltunk, de nem igen rajongott érte a kisasszony, fáradtan elájult. Az elmúlt hét legfőbb projektje volt, a legkisebbet megtanítani cumisüvegből tápszert enni. NEm volt rá hajlandó, pedig a hajnali szopit anyuéknál vmivel kellett helyettesíteni. Apjának utsó nap sikerült beletöltenie hajnalban valamennyit, így megoldódott, mehetett Mamához. Ám a kis szaros OTT reggel 7ig aludt, és megint csak köpködött a cumisüvegre:))). Így esett, h 24 órán keresztül nem szopott, lassacskán a végét járjuk, itt az ideje, nem is bánom már, búcsúzom a témától meghatódva:)

No, mivel csajok lerendezve, gyors haza, hogy a bulira elkészüljünk. Mire elkészültünk, 9óra, nekem elkezdett fájni a fejem, nyilván a Rosétól, ami nem is esett annyira jól… Ugyan nagyon készültünk, de ésszerűbb volt otthonmaradnom, mivel másnapi programunk kipihent embert kívánt. Béla elment, de hamar jött haza ő is, így egész korán sikerült elaludnunk. Ezt azóta is sajnálom, mert jó lett volna ropni egyet, de ez már nem fért bele…

Vasárnap reggel azonnal L kedvenc elhagyatott, világ végi kis sporttelepünkre, ahol kedvenc szenvedélyünknek élhettünk egész nap. Egy 7 csapatos versenyen indultunk, ahol volt röplabda tollas pingpong kosárradobás

Székács Gabiékkal alkottunk egy 4 fős csapatot. Bár főleg mi Bélával nyomultunk minden számban, ezek nekünk mind nagyon mennek:)). Szerénytelenség on. Sikerült a 7 csapatból második helyen végeznünk, bár a döntőt is döntetlenre játszottunk, ott a pontarány az ellenfélnek kedvezett. Elhízott sportemberek vagyunk a zemberrel, ez a nagy igazság:DDD

Csajokat fél 1kor kivittem magunkhoz, remekül elvoltak a telepen, volt ott kutya, meg mindenféle érdekesség, gyerekek…

2 napig úgy mozogtunk Bélával, mint akit konkrétan agyonvertek, de megérte:D

És itt kell megjegyeznem, hogy remekül debütáltak anyuéknál a gráciák, innen is nagy hála nekik érte, nagyon jól esett nekünk és nekik is:). Apu szerelembe esett az ő legkisebb unokájával, ugyanis mondja, hogy Tata és folyton mutatja a kis ujjával és rohan felé nevetve, apu el van varázsolva tőle:)) Anyu mindent elintézett előre, főzött, rendet rakott, és csak gyerekezett. Apu vasárnap de elvitte őket játszóterezni, szóval klassz volt mindenkinek:)