Sírás-nevetés
Családi blog 1 Hozzászólás »Ülünk az őszi szürkületben a meleg nappaliban, apa meglepetésfilmet néz a lányokkal, az ölében ülnek mindketten… Ha Ebi nyafizni kezd a pihiszékben, valamelyik lány odamegy és benyomja a cummangóját. Amúgy apához bújva kacarásznak.
Én közben ezt (http://tundi30.blogol.hu/ ) olvasom és sírok, sírok emiatt a kicsifiú miatt, annyira nagyon drukkolok nekik… És boldog vagyok, hogy soha többet nem kell már NICre mennem és azért rimánkodom, hogy felnőjjenek épségben és mindig ugyanilyen boldog szeretnék lenni, mint most. És hogy ők ilyen boldog felnőtt anyukák legyenek, mint én, ilyen rendes férjjel, mint az apukájuk. Mostanában sokszor eszembe jutott a leendő felnőttkoruk és igazán aggódom, hogy lehet e még ebben a világban rendes pacákot összeszedni, remélem… Mert jajj annak az embernek, aki nem bánik szépen a lányainkkal. 😉
Közben Abigél elaludt, ez a pillanat pedig hála a notebooknak már örökre megmarad:). Vicces így posztolni:)
{ régóta nem írtam Regináról, pedig itt volt a halottak napja is… Azt gondoltam 2-3éve, h az idő ezen nem fog segíteni és bármennyi gyermek sem fogja csökkenteni a mérhetetlen fájdalmunk és gyászunk. Nos, már könnyebb. Igaz, hogy direkte nem akarom már régóta újraélni, amit terápiás céllal néha bizony muszáj és akkor nagyon mélyre kerülök újra és újra, de erre régóta nem ragadtattam magam. Így aztán virágültetéssel, koszorúval, közös családi látogatással Reginánánál el is telt a halottak napja. Nem telik el nap, hogy ne jutna ő eszembe, de megvan a békés helye a szívemben. Nem mintha, el tudnám fogadni, inkább csak lenyugodtam… }