Kiss családunk blogja

Csodálatos volt ez a 2 hét, leszámítva a pms-t, ami okozott némi borulást, a kedélyállapotom hagyott némi kívánnivalót maga után, szerencsére a zember már fel sem veszi, tudja, hogy csak 1-2nap és magától elmúlik… Ezt leszámítva, csúcs volt az elmúlt 2 hét, folyamatosan együtt voltunk, ha valaki, hát mi tudjuk ezt értékelni:))). Valami csoda folytán Apa nem is dolgozott, csak nagyon keveset, ezért aztán reggelente sokáig ágyban fekvés, hempergés,már amennyit hagytak minket a csajok, sok film nézés, pókerpartik barátokkal, mozi a gyerekekkel, mozi kettesben, volt program bőven:). Sikerült mindeközben fenntartanom a rendet, Abigél miatt kell ugye folyamatosan szinten tartani:)))

Ám itthon is sokat voltunk, ami jó, mert csak úgy tétlen keveset vagyunk itthon. Szinte tanulnunk kell, hogyan kell itthon csak úgy lenni. Pontosabban ezt nekem kell tanulni:). Zabszem effektus ugye. Idilli volt ez a szabadság, Bélával este szinte búcsúzkodtunk, hogy kezdődik a meló és derossz…

És derossz lett persze a reggel, mert elaludtunk, a francba is, fél 9kor csörgött a telefon, még jó, rohanás, idegbaj:(. Számítottam rá, hogy Bogi nagy jelenetet ad az oviban, mert napokkal ezelőtt elkezdte, h neki biz esze ágában sincs oviba menni, ő már majd csak iskolába fog járni:)). Szóval nagy kiakadás az oviban, közben a szandálja is elveszett, grrrrrr. Ovinál Bibike sírt a nagyok után, munkahelynél pedig Apa után. “APAAAAAAAAA, APACIIII, APAAAAAA” hazáig, és szó szerint zokogott a kicsikém.

Aki már remekül fel tud mászni az asztalra, ha épp nem szétrámol vmit:)))

A nap többi része már jól alakult, Apa bepörgött a munkahelyen, továbbra is imádja *, én meg itthon. Lakásnéző is volt, egész pozitív:). Délután elvittem Éva barátnőmet CTG-re, szegényke, már nagyon nehezen mozog, és régóta fekszik. Mentem a csajokért, 2 mosolygós angyalkát hoztam haza… Du főztem gombás husit tésztával, a közös vacsorát, nagy hancúr követte.

*Béla munkahely. Jól elfelejtettem csomó dologról beszámolni, többek között a cég záróbulijáról, ami remek kis mulatság volt. Készültünk, lányokra Mesi vigyázott. Mesi megbízható, ügyes, talpraesett lány, nagyon ügyesen bánik a gyerekekkel, az enyémek pedig jól ismerik, hiszen itt lakik a szomszédban:). ELőfordul, hogy vigyáz a csajokra, nagy könnyebbség, hogy lehet őt hívni… MEgfürdettük a gyerekeket, vacsorát készítettem, Mesi pedig megetette és lefektette őket szuper mód:).

Mi pedig tök nyugodtan buliztunk, ugyan nem táncoltunk, de jókat beszélgettünk és ettünk-ittunk egész este. Finom koktélok voltak, és svédasztal, nyamm, irtó jó kaják voltak… Van egy régi bútordarabnak számító kollegina, akit én is ismerek, még régről, egy tündér, veszélyeztetett kismamaként otthon kellett maradnia, vele videókapcsolat létesült az este során többször is, őrület:)

A főnök nem egy béna, álságos, szokványos beszédet mondott, frappáns volt és őszinte, tőle elvárhatóan elvont és kifejező:). Sok-sok jó fej dolgozik Bélával együtt, így igazán nem okozott gondot vegyülni. Fél kettő után léptünk le:)

megint más: 3 napja nem volt szopi:))). Mióta elkezdőtött az ovi-munka, reggel kiugrok az ágyból, gyors felöltözök, neki meg azonnal adok enni, így nem jutok eszébe:)). Ma mondta, hogy “Szciszciii” :))

Annyira csúcs ez az ünnep, nem hiába várom minden évben. Igazán szép karácsonyi emlékeim vannak, gyerekkoromban mindig kaptam szép dolgokat és álmaim teljesültek, most a gyerekekkel pedig hihetetlen csodás…

Mi már nem készülünk annyira , nem őrülünk bele, legalábbis igyekszem:). Pl elfogyott a mézeskalács és a hókifli is, már tegnapra:)), bejglit készültem sütni, de Béla lebeszélt, és elmentek inkább venni a tescoba, én pedig sütöttem 2 csülköt a sütőben, készült hozzá isteni párolt káposzta, tört krumpli és ennyi:). Na jó, betöltöttem a képviselőfánkot is, ami egész jó lett.

Ünnep előtt besegítettem anyunak a boltba, csak napi néhány órát, jó volt, és örültem, hogy végre tudok picit segíteni neki, és viszonozni mindazt, amit kapunk tőle nap, mint nap. Bár nem hinném, hogy akár csak megbillent volna a mérleg nyelve…

24-én mindenki marad otthon, ám a csodálatos Betlehemet megnézzük minden évben, ezúttal anyuék vitték el a 2 nagyot, és lám, mire hazaértek, a Jézuska is megjött:). Volt vigazság:). Mindenki klassz dolgokat kapott, semmi felesleges kacat. Én már úgy vagyok vele, hogy vagy semmi, vagy értelmes dolog, ami igazán örömet okoz. Így lett, hogy Apa kapott egy határidőnaplót, amit muszáj lesz használnia (nagy szüksége lenne rá..) és egy térdvédőt:). Ugyanis röpin mindig az enyémet használja, ha együtt játszunk, felezünk, de biztos ziher, hogy a másik térdünkre vetődünk:)). Én kaptam tőle egy szuper felső-kombót, épp, amilyen nagyon jól áll és tetszik is, illik hozzám, remek na, szuper izlése van, méret perfekt ofkorz:). Hozzá illő bizsu-kombót, csúcs ez a pasi:). Továbbá kaptam 2 szilikonos sütőformát, és 2 magas spagettitartót, amire rég vágytam:).

A lányok… hát édesek:). Abigél végig gondot okozott, mert nincs szüksége semmire, és nem játszik játékokkal:). Aztán rátaláltam egy klassz kis formabedobóra, amibe golyókat kell belekalapálni, hát nagy siker volt, még a nagyok körében is:). A nagyok megkapták az új Ki Kicsodát, szuper, már tudnak vele szinte egyedül játszani, tök édesen nyomják:)

No meg megkapták a luvnyák házát, hogy ne legyenek már hajléktalanok a kurvinkák sem (barbibabák). Hatalmas siker, fennt pihen az étkezőasztalon tárva nyitva, és ott játszanak, amikor csak itthon vagyunk:))).

Ma csodás reggelre ébredtünk, leesett a hó:). Első ránézésre szánkózásra alkalmatlan volt, de mi nem adtuk fel. Hatalmas hócsatát vívtunk a szomszédokkal, aztán csak elsétáltunk a töltésig, ahonnan ki hogy tudott, lecsúszott. Apával összeölelkezve lehemperegtünk, majd csak nevettünk a friss hóban, a gyerekek meg fentről szurkoltak, vicces volt:). Persze fel voltunk öltözve, én síruhában nyomom ilyenkor, csak és kizárólag, és síkesztyűben és vízhatlanban, másképp ez nekem nem menne. Béla azonban körberöhögött, mikor kikészítettem a sínadrágját. Közölte, hogy ez már nem jó rá. Kihízta:))). Adta magát a helyzet, hogy az orra alá dörgöljem, rám biz még jó a lánykori sínadrágom:))). (mert jó nagy és nyúlik:D)

Ma délután Béla anyukájánál jött a Jézuska, gyarapszik a család itt is:). Összesen 9 felnőtt, 7 gyerek:))). A ház sajnos nem adja a lehetőséget ennyi ember több órányi szórakozásának, szegény prücskök nem igen tudnak játszani. A bútorokra persze vigyázni kell, így eléggé beszűkülnek a lehetőségeik, ha épp nem jön Jézuska, vagy nem eszünk. Nyáron az udvaron más, így télen megoldhatatlan. Így sokáig nem maradtunk, de ettünk egy nagyon jót és együtt voltunk, más nem is számít.

Holnap anyuékhoz megyünk, anyu évek óta igyekszik nem faxizni, lesz töltött káposzta nagy mennyiségben, meg húsleves, valami ezazmég esetleg, de sokkal inkább készül pókerezni, vagy Catanozni, velünk lenni. Remélem sikerül:)

Holnapután a nagyszüleim 60.házassági évfordulója, majd 28-án még karácsonyozunk Béla Tatáékkal is, hát, nem unatkozunk:))). És rettenetenesen hízunk, azt hiszem :/

No, ami még van belőle, mindenkinek nagyon boldog karácsonyt kívánunk:)

Kissek

Vannak ilyenek, kérem, ki nem látta, még meg sem született. Hiszen van az úgy, hogy olyan egészségügyi személyzettel találkozunk, aki mindenhatónak képzeli magát és csak_azért, mert valamilyen pozícióban van és ott otthonosan érzi magát, azt hiszi, már bármit megtehet velünk, betegekkel. Megalázhat, csúnyán beszélhet, elfelejthet kommunikálni…

Mintha minden szó, amit a száján kiejt, kínosan fárasztó és degradáló lenne. Mintha minden információval méltánytalan előnyhöz juttatna minket, holott csak elégséges és méltó információkhoz juttat azzal, hogy válaszol tisztességgel a kérdésünkre.

Na, elárulom, mi az, ami ennyire felhúzott, mai történet, ami tegnap kezdődött:)

Boglárka vállán nőtt egy hemangióma (érdaganat) , amit felismertem, tudtam is, hogy nincs vele teendő, de a kis dög nőni kezdett és két hét alatt fél cm átmérőjű lett. Ez már azért aggasztó, már maga a folyamat is, és féltem, hogy sérülésnél erős vérzés lép fel. Elmentünk hát a klinikára, hátha találunk egy bőrgyógyászt, aki megnézi. Több okból is ellátogattunk oda, kardiológiára és nephrológiára (éjszakai bepisilés okán) is akartunk időpontot kérni, no meg megnéztük a dobozokat, a NICen is boldog karácsonyt kívántunk. Az általános ambulancián egy nagyon kedves orvos továbbirányított minket a sebészetre, ahol egy nem megnyerő sebész adott időpontot 30-ára, egy befekvős égetésre-kimetszésre, amit altatásban végeznének el. Ezzel a megoldással nem voltunk kibékülve, kicsit túlzó macerának éreztük, ezért gondoltuk, mielőtt még ennek alávetjük a gyereket, megnézetjük bőrgyógyásszal is ténylegesen.

Reggel telefon, van gyerekrendelés, kifejezetten bőrgyógyászati gyerekrendelés, 13h-ig, Szent István tér. Elmentünk hát, 10körül értünk oda, persze parkoló nem igen volt, megálltunk hát messzebb, kitettük a parkolócédulát és elsétáltunk a hideg szélben odáig a 3 csajjal. Mentünk, mint a deltában:))).

Odaérvén odaadtam a TAJ kártyát a nem kedves asszisztensnőnek, aki szófukar módon kérdezett: ” Időpont?” -öö, nem mondták délelőtt a telefonban, ezért mi csak jöttünk…

Ő megkérdezte a doktornőt, hogy ennek ellenére ellát e bennünket, mikor kijött, ismét nem ment a bővített mondatos verzió, csak a “Kérem a TAJ kártyát!” -Ezek szerint ellát bennünket a doktornő? -kérdésre, ismét én voltam a hülye, mert ő ráutalt a TAJ kártya kéréssel, hogy igen, de azért kicsúszott az az IGEN.

Hibás vagyok, nem tudtam érezni, hogy velem lenne gond:))

Aztán bement előttünk aki a váróban ült, majd azok is, akik később érkeztek. Mikor megkérdeztem, minket mikor szólítanak, mert 3 kisgyerekkel vagyunk és fogy a türelmük, azt felelte “kikéri magának stílusban”, “Majd ha elfogytak az időpontosok”.

No, akkor mondtam neki, hogy arról nem volt szó, hogy végig kell várnunk a rendelést, ha ezt előre mondja, elmegyünk és nem várunk itt órákat. A gyerekek akkor már hangosak voltak, nevetgéltek, próbáltuk csitítani őket, de ez csak ideig-óráig ment. Énekelgettek, csip-csip csóka, volt minden, de a széken ülve röhögtek Virággal főleg.

Egyszer kinéz a rendelőből egy ismeretlen fej, aki igen morcos volt, pásztázta a váróterem népét, de nem köszönt és nem is mondott semmit…. Mikor visszadugta haragos fejét, mondtam is Bélának, hogy neki is jó napot, milyen kedves ember… Mint kiderült, ő ott a főorvosnő.

Néhány perc múlva ismét kidugta a fejét, megint pásztázott a szemével, majd Bogi felkacagott, a FŐORVOSNŐ odament hozzá, fél kézzel megmarkolta Bogi felkarját, lekapta a székről, odébb rakta ingerülten még két lépésnyit, mélyen a szemébe nézve közölte a kicsivel, “NEM TUDOK ÍGY DOLGOZNI”.

Kezem-lábam-gyomrom remegni kezdett, és úgy éreztem, felrúgom a holdba ezt a nőt, mit képzel, kvázi kezet emelt a gyerekre, agresszív, idegbeteg módon viselkedett, a neveletlenségről nem is beszélve. Utánarontottam a rendelőbe és kikértem a gyerek TAJ kártyáját, mondtam nekik, hogy “Itt nem láthatják el a gyerekem”.

Majd felkabátoltunk, Apán láttam a tehetetlen dühöt, nekem sikerült ezúttal szavakba is önteni, így csak visszakopogtam még egyszer és mondtam, még1szer, hogy nem az ő és saját szórakoztatásunkra jöttünk ma ide, “Melyikük mondta nekem ma reggel, hogy itt ma 13-ig rendelés van? MErt nem tette hozzá, hogy időpontra kell jönni? ”

Majd egyikük leintett, hogy várjunk kicsit, mindjárt megbeszéljük az egészet. No, ezt kíváncsian vártam, meg ha már vártunk +1órát, szerettük volna, ha megnézik a gyereket, mert nem akartuk kés alá vinni 30-án.

Így csak bementünk. Ekkor újra elmondtam az időpntos mizériát, és közöltem, “Ha Ön kommunikálna és mondaná, hogy várni kell, stb…, akkor nem alakult volna ki ez a helyzet” Majd a doktornőhöz fordultam és vele közöltem, hogy ” Ne merészeljen még1* a gyerekemhez nyúlni, világos? Ha gondja van vele, nekem szóljon! ” -annyira fel voltam húzva, hogy ez már a visszafogott verzió, szarom le konkrétan, milyen főorvos, tőlem akárki lehet, nem tűröm, hogy a gyerekkel így viselkedjen.

És akkor szólt az aszisztensnő, a másik, mert kettő volt (magyar egészségügy) , “Akkor el se lássa a főorvosasszony? ” És akkor a dac megint szólott belőlem, NE, köszönjük az eddigieket. És akkor a fŐORVOS ASSZONY úgy szólott, hogy ” Jó, akkor hozzá se nyúlok a gyerekhez, csak nézem, rendben? ”

Mondtam, úgy jó lesz. ÉS így lett. MEgnézte, aszisztensnő (az egyik) 🙂 bekente és bekötötte, ő már akkor feltünően kedves volt, de azért a szája nem száradt ki a beszédtől most sem.

Bogit kiküldtem és csendben vártuk, 4 felnőtt egy rendelőben, hogy kijöjjön a recept, kijöjjön a lelet. A doktornő így szólott: ” Ha elfogadja, a következő terápiát javaslom. Kenik az antiszeptikummal, és 31-én visszajönnek. ” stb…

Én kifelé menet Boldog karácsonyt kívántam, amit nem viszonoztak és nem köszöntek meg, egyikük köszönt el tőlem egy halk Viszontlátással.

A szánalmas népség. A szent kis dacszövetségük, a legyünk bunkók és alázzuk a népet, nekünk ITT mindent lehet, ez a mi felségterületünk, minden reggel körbepisiljük! És úgy hiszik, eddig a percig is, mert nyilván utána jól megbeszélték, miért volt nekik igazuk és én miért nem vittem mesekönyvet, mert azzal vígan le lehet kötni másfél órára 3 gyereket…

Ohh, a vicces, hogy megeresztette az egyik asszisztensnő a következőt: “Örüljön, hogy ellátjuk a gyereket! ” -ehh. Örüljön ő, hogy nem jelentem fel.

Az én megjegyzésem: Nem tudom ki fog a fejekben rendet tenni, de talán valahol itt gyökerezik mélyen a Magyar egészségügy fekélyes, gennyedző rákfenéje. Miért hiszi azt egy asszisztens, hogy én vagyok ő érte, hogy pitiznem, megalázkodnom kell előtte, mert van olyan önzetlen, hogy leereszkedik hozzám és felemel a porból?? Miért hiszi azt, hogy nekem örülnöm kellene azért, mert olyan kegyes hozzám a Magyar egészségügy, hogy ellát? Neki kellene örülnie, hogy ilyen hozzáállással van munkája. A mellette ülő főorvosnő bizonyára emlékszik, hogy mire esküdött fel. Talán én látom rosszul, hogy ők vannak értem? Miért fizetem a TB-t kérem szépen? Apa

Kérésem a következő: Bárki, aki olvas és van ötlete, hol lehet ezt megszellőztetni, hol lehet ennek hangot adni, kérem jelentkezzen, mert nem szeretném, ha ez mással előfordulna. Velem ezt már rég nem lehet megcsinálni, elég határozott vagyok ahhoz, megedződtem sajnos az egészsügy rögös beteg útján…

Végül, de nem utolsó sorban, Minden kedves Olvasómnak Békés, Boldog karácsonyt kívánunk, köszönöm a megtisztelő figyelmet, egész évben! 🙂

Vidámabb posztot terveztem, karácsonyi készülődés címmel, talán még megírom holnap, szerencsére ennél vidámabb dolgok is történnek velünk:)

Angi

Az ezredforduló környékén találtam rá egy video clip-re, melyben egy hatalmas amsterdami hangárban, több ezer fehérbe öltözött ember tombolt a trance ritmusára. Mindezt olyan bámulatos show műsor olvasztotta egységesen lüktető fehér masszává, amitől már a kopottas, DivX-es videón át is libabőrös lettem.

Ezek a 2001-es Sensation White party képei voltak, melyek mély nyomot hagytak bennem. Olyannyira, hogy ennek hatására érdeklődni kezdtem a rendezvény után és folyamatosan nyomon követtem a sorsát. Rendszeresen beszereztem a soron következő partyk videóit és mp3 fájljait.

A Sensationról röviden annyit, hogy 2000-ben indult útjára Hollandiából. A Miles tesók alapötlete az volt, hogy egy hatalmas arénában táncoljanak, bulizzanak a népek – mindezt persze lehengerlő hang- és fénytechnikával, neves trance előadókkal megfejelve. Mondhatnánk, hogy nem korszakalkotó az ötlet, de a kivitelezés minősége és a rendezvény monumentális helyszínei messze felülmúlták az akkori trendeket.

Az első rendezvény az amsterdami Arénában – az Ajax focicsapat stadionjában – zajlott, melyet 20 000 lelkes trance rajongó ugrált végig. Ez volt az első buli, de nem ekkor született meg a Sensation. A mára “The World Leading Dance Event” címet viselő esemény születése egy tragikus eseményhez köthető. Miután az idősebb Miles bratyónak sikerült az ID&T-t a rendezvény mögé állítania, egy buliról hazafelé menet tragikus autóbalesetben meghalt. (RIP) Ekkor Duncan Stutterheim (Sensation CEO) megkérte a rajongókat, hogy Miles tiszteletére, a következő bulin mindenki fehérben jelenjen meg. Ez volt a Sensation White születésének pillanata.

A következő party-n megduplázódott a létszám, 40 000 ember tette tiszteletét patyolat fehérben. Bámulatos volt az összefogás egy emberért, aki életre keltette az eseményt. A gyászoló Miles tesó és az ID&T úgy döntöttek, hogy megőrzik ezt a hagyományt és ettől kezdve az eseményt White dress code-al látták el. Így költözött filozófia és motiváció a látványos party mögé, melynek szárnyalása elkezdődött.

A szervezők elkápráztatták a rajongókat. A rendszerint 8 órás tombolást fantasztikus látványelemekkel töltötték meg, akrobaták, pirotechnika, state-of-the-art fényjáték, lézershow, a közönség soraiban lépkedő gólyalábas teremtmények, a plafonról leereszkedő szikra fákjás emberek, rengeteg lenyűgöző elem kápráztatta el a népet. Mindez egy jól átgondolt koreográfia része mely évről évre teljesen megújul, hogy csak párat említsek: Space, To the Garden of Eden, Ocean of White. Minden egyes koreográfia a gyökerektől indul, hivatalos bemutató Amsterdamban, majd mehet a világ színe elé.

Mindemellett a világ legjobb DJ-i is felfigyeltek az eseménysorozatra és egyre inkább kitüntetéssé vált, ha részt vehettek a Sensation partikon, amit nem csak a csinnadrattával szavatoltak a rendezők. A show rendezésének egyik alapköve volt, hogy a zenei műsornak illeszkednie, szerves részévé kell válnia a Sensation feelingel, hogy egységes egészet alkosson. Így a szervezők saját zenei és színpadi betétekkel különítették el az előadók szettjeit, bemutatás előtt szigorú értékrendszeren kellett megfelelnie a DJ-k anyagának.

Érdekes, hogy ennek ellenére is olyan előadók, mint Tiësto, Sven Vath, Armin van Buuren, Carl Cox, David Guetta, Richie Hawtin, Axwell, Fedde le Grand, Steve Angelo, Sebastian Ingrosso, Sander Kleinenberg, Erick Morillo és sorolhatnám napestig, inkább a kihívást érezték az egész mögött és nem a kötöttséget. Ez volt az a meghatározó tény, ami miatt az emberekben megváltozott a műfaj iránti szemlélet és egy-egy DJ helyett ezentúl a Sensation egésze garantálta nekik azt a minőséget, amit más nem.

A rendezvény olyannyira kinőtte magát, hogy 2002-től már Sensation Black partykat is rendeznek, és Hollandia mellett 2005-ben már Belgiumot és Németországot is meglátogatta a Sensation csapata. A Black ellentéte lett a White-nak, ami az előadásokban is változásokat jelentett. Míg a White jelképezte az önfeledt szabadságot és boldogságot, a black lett az “árnyoldal”. A hardcore trance rajongók is megtalálták azt, ami a white-ban számukra kevés volt. Ennek ellenére a rendezvényhez hű és zeneileg kicsapongó tábor, mindkét eseményt látogatta.

2008-ban először valódi turnéra indul a Sensation White. Márciusban Chile, áprilisban Belgium, májusban Magyarország és Csehország, júniusban pedig Lettország és Oroszország került sorra. Az esemény reputációját ápolva és a turné útját követve a szervezők teret engedtek a helyi DJ-k nyomulásának. Ezzel hatalmas kiugrást biztosítva nekik ezen a zenei területen, hiszen a Sensation marketing része, hogy az egész világot bejárják az esemény képei, videói, a rajongók milliói élnek ezeken az “anyagokon” a rendezvények közti időkben.

Ezekből a zenei szendvicsekből mixek, megamixek jelennek meg, így válnak ismertté és szereplőivé az előadók és a közönség maga. Igen a közönség! Ugyanis a hivatalos stáb emberei, testükre szerelt állványokon függő kameráikkal az egész rendezvény alatt járják a lüktető tömeget és páratlan felvételeket készítenek. Semmi más nem adja vissza azt az életérzést, mely abban a pár órában az embereket ott jellemzi. Azt a felszabadultságot, amellyel átadják magukat ennek a grandiózus tömeg eufóriának. Ezek a felvételek aztán bekerülnek a megamixekbe, video clip-ekbe, melyek magával ragadják a trance iránt fogékony funokat, ahogy engem is lenyűgözött annó.

Hát ennyi lenne a háttértörténete annak a páratlan eseménynek, mely legnagyobb várakozásomra, 2008 május 3.-én Budapestre, a Papp László Sportarénába érkezett. Oszkár barátom, akit néhány éve “beoltottam” Sensation-nal, velem együtt örvendezett a hírnek, végre kézzel foghatóvá vált a dolog. Családos emberként már régóta nem vonzott a diszkók izzadságszagú bénázása, de a Sensationnak ehhez annyi köze volt, mintha egy csepp vizet hasonlítanánk az óceánhoz. Kevés az a dolog, aminek ennyire a részévé akartam volna válni, ami ilyen katarzist tudott okozni.

Nem is tépelődtünk sokat, megrendeltük a jegyet és készítettük a fehér ruhát. Tinikoromat idéző pillanatok voltak, ahogyan fehér hajlakkal befújtuk a fejünket, hogy még a hajunk is fehér legyen. Még a kecskeszakállamra is jutott. 🙂 Bámulatos látvány volt, ahogyan a megboldogult BS felé közeledve egyre több és több fehér ruhás alak haladt az utcákon. Kicsit dideregtünk, én egy szál pólóban és nyári lengatyában grasszáltam. (Betértünk egy kisboltba, hogy a hideg szélben kapunyitásra várva ne fázzunk s vettünk egy jófajta Johnny Walkert melegítőnek. Talpig fehérben betoppantunk. A pultos lány kérdi: – Ti is erre a fehér… izére… koncertre mentek? Csípőből vágtuk rá: – Miből gondolod? Ehh…) Végül totálisan megszálltuk a metrót, az utolsó megállónál tömött sorokban vonult a fehér kígyó a felszínre, hogy beleolvadjon a téren gyülekező tömegbe. Páratlan érzés volt, hogy a szerte Európából érkező rajongókat, nemre és korra tekintet nélkül, hogyan egységesítette a ruha és az esemény, amiért ma itt vannak. Egymásra néztünk és együtt röhögtünk Svédekkel, Angolokkal, Finnekkel, fiatalokkal és idősekkel, nem volt tülekedés, annak ellenére, hogy mindenki izgatottan várta a kapunyitást. Az idősebb korosztály lenyűgöző volt, apám és anyám lehetett volna némely pár, akik annyira édesen, összeölelkezve, fehérben várták a ceremóniát.

Már ezekben a pillanatokban is villogtak a vakuk, számos érdekes arc, csinos lány, különleges fazon bukkant fel a tömegben. Lassan iszogatni kezdtük a melegítőt és azon röhögtünk, hogy mennyi világító szívecske, neonfényű világító szalag és rúd fogy a spéci árusoktól, akik a tömegbe vegyülve, szintén fehérbe árulták portékáikat. Még színes fényekkel villogó fogsor is akadt a kínálatban. Bámulatos célpiaci termékek. 🙂

A tömeg csak gyűlt a Whiskey meg alig akart fogyni, már a kisüveges Cola is kiürült közben. Hirtelen kinyíltak a kapuszárnyak a buborákstadion oldalában és mi meg ott áltunk egy félig teli üveggel meg a jegyekkel. Nem volt mit tenni kéthúzóra letoltuk. Hát basszus nem, hogy nem fáztunk, de mire beértünk a körcsarnokba én már a falon csúsztam lefelé abban a pózban, amiben Oszi odatámasztott, míg ő elment csövelni. Úgy fejbe kólintott a hirtelen pija, hogy foszlányok szakadoztak le az idő fátyoláról és stroboszkópszerű villanásokban szemléltem az eseményeket. Éterien könnyűvé váltam, egyetlen biztos pontot Oszkár csontos jobb válla jelentette, melybe görcsösen kapaszkodtam. Világítótoronyként vezetett fehérre fújt tarkója a sötétben.

A villanások szaporodtak, gólyalábas alakok hatalmas szárnyakkal és csőrrel a fejükön lépdeltek el mellettem. – Basssszúúúzs bennvagyúúúnk – esett le a tantusz kába agyamban. – Világítóóóók öcséééém – naja, hát az UV ilyen állapotban elég kápráztató tud lenni. Na lényeg, hogy mire a tömeg körbezárt bennünket, elértük a DJ pult körüli korlátot. Most már képes voltam két kézzel kapaszkodni az izzadt csőbe és állva maradni. Felnéztem és majdnem sírva fakadtam.

Az Éden Fája tornyosult fölém melynek tövében burjánzó gyökerénél álltunk. Lombkoronája benőtte a plafont és óvón terült szét a fejünk felett. Hatalmas kivetítők hullámzottak a szivárvány minden színében, a körszínpadon fényágyúk és szökőkutak, lassan hömpölygött a szárazjég. Villogtak a vakuk, körülöttem és a lelátókon fehér tömeg lélegzett együtt. A színpad alól fekete alakok másztak elő melyet buborékágyúk homályosítottak el. Örvényleni kezdett a tömeg, ahogy a jól ismert morajlás erősödött a hangfalakból. Az ágyúk mindent beborítottak színes buborékgömbökkel, az adrenalin szétáradt az ereinkben és felcsendült a fanfár.

WELCOME TO THE SENSATION WHITE!

Az aréna fehér tömege felrobbant s ahogy a középpontból induló hullámzás elcsitult kibontakozott az éteri látvány. Apró lények másztak elő a fa gyökerei közül és üdvözölték a fényt, mely az Éden Fájának testéből sugárzott. Mozgásuk gyorsult, követte a dallamot, mely mintha a szívünk ritmusára dobbant volna. A szökőkutak az ég felé lökték az éltető vizet, pára csapott az arcunkba.

A fényjáték lenyűgöző mintákat festett a fehér ködbe majd hirtelen felcsaptak a lángok. Minden megvadult, kijózanodtunk a mámorból, forróság perzselte az arcunkat, ahogy a színpadról láng szökött a fejünk fölé. Felcsendült az ismert hang, a velőt rázóan mély hang, és a hatalmas kijelzőkkel egyetemben bejelentette az első fellépőket: Please welcome Hamvai P.G. vs Barany Attila

A DJ-k settjei alatt folyamatosan pörögtek az események, táncosok jelentek meg és elvarázsoltak bennünket újra és újra. Neonkörvonalas árnyak jelentek meg, fénylabdát forgattak, szikra fáklyás fekete alakok ereszkedtek a plafonról közénk, rakéták cikáztak át a téren és robbantak az Éden Fájának testébe, csodálatos teremtmények sziromkordélyát tündérek húzták át a tömegen, sorra fedte fel fátylát az álomvilág.

Csak szuperlatívuszokban tudnék tovább mesélni az eseményekről, de azt hiszem képet kaphattatok róla, hogy milyen grandiózus eseményt éltünk át. Számomra ez egy felejthetetlen pillanat volt, őszintén örülök, hogy létrejöhetett. Élőben hallgathattam ezt az igazán impozáns line-upot: Hamvai PG & Barany Attila, Sebastian Ingrosso, Fedde le Grand, Paul Oakenfold, Sander Kleinenberg, Mauro Picotto (és az elmaradhatatlan Megamix)

Voltam már több koncerten, a BS-ben is tomboltam már többször, de amit az ID&T Sensation nyújtott nekem az mindent felülmúlt. Káprázatos, bámulatos, monumentális, felejthetetlen.

Mivel is zárhatnám soraim: 2009 május 16 – Sensation comes back to Hungary. The Ocean of White show that premiered in Amsterdam last July will not fail to impress. Over 10 hours of choreography will take you to the depths of the ocean. A breathtaking underwater world with an 80-meter riff dividing the dance floor, creatures from the deep all around, and water fountains shooting up to the roof, will be accompanied by the most spectacular special effects, lights and lasers.