Csodálatos 2 estém volt… Nagyon megleptek, 2szer is, nagyon boldoggá tett a családom és a barátaim. Jóvoltvelük, mindenkivel.
Pénteken töltöttem a 30-cat, ami azért elég kerek, meg minden, vártam, készültem rá lélekben, tulajdonképpen évek óta:))). Na nem konkrétan, csak gondoltam, vmi lesz, vminek lenni kell. Ahol mindenki ott van, aki számít… És elkezdtem dolgozni, tanulni, ovibölcsi, megháztartás és egyszerűen nem tudtam most ezzel foglalkozni, fejben el is toltam tavaszra, majd akkor lesz vmi, most családi körben ünnepelünk.
Aztán éreztem, h vmi mozgolódás, suttogás van a háttérben, de egyszerűen nem figyeltem rá oda és nem akartam tudni semmit. Épp annyit tudtam, amennyi kellett is ahhoz, h valamelyest felkészüljek… Pénteken munkából hazaérvén pihizni próbáltam, miután összepakoltam, mert hulla voltam. Jöttek Mamiék, kaptam végre vasalódeszkát (ezzel mindenki macerál rég, hogy hogy lehet ezen a szaron vasalni, mittomén, annyira ritkán vasalok, akkor működik:D. No mindenki szerint nekem komoly igényem nyílt egy új vasalódeszkára, megkaptam, télleg örülök, mert szép és kaptam hozzá új vasalót is, mostmár van 3 vasalóm… hátha ezentúl legalbáb 1et elkezdek renccceresen használni;) :D)
Majd hazaért Béla is, anyu még napközben hívott, h hbd, de ma nem jönnek el, majd hétvégén felköszöntenek. Kackac, gondoltm magamban, merőkolyanok, h egyetlen legkisebb lányuk 30adik születésnapján kibírják, h ne ölelgessék meg:))). De nem törődtem ezzel sem, még mindig sodródtam… Hát persze, h érkeztek fél 7kor, állt az egész család az ajtóban, anyuapu, tesómsógi, MillahannaTotiPolla, a többiek már bent ugye, és égett 30 gyertya a tortán és énekeltek nekem, hátcsudaklassz volt:))))))))))))))))))). Kaptam egy szép órát, évek óta nem hordok karórát, és ez álomszép, szal hordani fogom:). Meg gyönyörű bizsut, pénzetcipőre, ilyenek:). Kellemes este volt, a gyerekek csiviteltek, a felnőttek is, együtt voltunk, jóvoltígy:)
Másnap estére Gabici és Bea bejelentkeztek, h elvisznek a John bullba szülinapi vacsizni, mondtam, rendben, naná, mehetünk. Bélának mondtam, nem baj e, ő nagy duzzogva “elengedett”:). Jöttek értem együtt, ittunk egy páleszt… Majd Beáéknál még 1et, onnan Zoli vitt el minket a dzsumbujba, ahol lent a borozó részen volt asztalunk, csodáltam is, mert nem szoktunk odaülni… Leértünk, és csodás élményben lehetett részem, ott ültek a csajok, mindenféle barátnő, meg a tesóm, naná, szóval barátnők voltak mindenhonnan:). A régi barátos csapatból a lányok, a Koncz Éva féle lányok, a Gabi meg a Bea, a röpis lányok, A Kati, megatesóm:). Csodás volt… szuper érzés, tényleg. Még a Gabi akkor a kezembe nyomta a következőt:
Drága Szerelmem!
Sokat gondolkodtam azon, hogy mit is adhatnék neked 30 éves születésnapodra, mivel is lephetnélek meg igazán, hogy szívesen emlékezz majd vissza rá? Szerettem volna, ha ez a nap egy kicsit más lenne, mint a többi születésnap, hiszen több mint az életed felét velem töltötted, amiért nem lehetek neked elég hálás.
Kavarogtak bennem a gondolatok, az ajándék ötletek. Kezdetben nem bírtam továbblépni azon, hogy valami szépet, értékeset vegyek neked. Persze a család engem hívott és el is láttam őket praktikus ajándék ötletekkel, de valahogy én mást akartam.
Esetleg ékszert, amiben pompázol majd kivételes alkalmakon? Ez túl egyszerű megoldás lenne és talán az egyik fiókban végezné, mert túl értékes, vagy nem illik az aktuális ruha mellé.
Szép ruhát, amit ha sikerül jól választanom nem kell kicserélni és mindenki megcsodálhatnak benne? Előbb utóbb bekerül majd a szekrénybe és csak egy lesz a sok közül.
Szép fehérneműt, amit a ruhád alatt hordasz majd, vagy gyertyafényes estékhez veszel magadra? Később meg majd a kiszúródott halszálka emlékeztessen a 30 éves szülinapodra? (Különben meg úgy is letépném rólad…)
Retikül, csizma, kabát, sapka, sál, esetleg egy tonna lemez a mostani kedvenceid számaival? Valóban szeretném, hogy amikor a Bijou-tól a depressziót hallgatod, akkor arra gondolj majd, hogy de szép is volt ez a 30. év? Vagy egy beakadt, szétnyílt zipzár miatti bosszankodás legyen az emlék halála?
Ahogy így törtem a fejem, rengeteg közös emlék jutott eszembe, melyekre annyira szívesen emlékszem. Amikor udvaroltam neked a béna márványfarmeromban, meg az olcsó sportutánzat cipőmben. Ahogy eltekertem melletted bringával és zavartságomban még köszönni sem mertem. A pillanatra, mikor hazakísértelek és te becsuktad az orrom előtt az ajtót csók helyett. A folyton vihogó kiscsajra, akinek olyan gyönyörű a mosolya, hogy elolvadok tőle. A pöttyös mappára a suliban. A pillanatra, mikor először megfogtam a kezed. Az első csókodra, ölelésedre. Az ellógott edzésekre. A gyomorgörcsre, mikor virágcsokorral és pezsgővel a kezemben, ballagási zakóban beállítottam megkérni a kezed. Az anyakönyvi hivatal előtti, autóban töltött éjszakára. A legszebb menyasszonyra a földön, a tűzről pattan menyecskére, akivel úgy roptuk az esküvőn, hogy magam sem hittem el. A Trabantunkra, a fityókára, amit becseréltünk a jó kis Suzukira, és az érzésre, amikor a tető nélküli első lakásunk nappalijában csúszkáltunk a jégen.
Szerelmünk gyümölcseinek elvesztésére, nehéz pillanatokra, együtt sírásokra. Az erőre, ami összetartott és kovácsolt bennünket. A kitartásra, a lendületre, ami elhozott bennünket idáig.
Végül rájöttem, hogy az emlékeink azok, amik elvehetetlenek és örökre velünk maradnak, összekapcsolnak bennünket. Szeretném, ha úgy emlékeznél erre a napra, mint életed egyik legboldogabb napja! Legyél nagyon felszabadult és érezd jól magad a barátaid közt! Én addig mesélek egy mesét a porontyoknak és megnyugtatom őket, hogy a világ legjobb Anyukája most boldog.
Szerető Férjed
ui.: …és persze, hogy elmegyünk majd shoppingolni és veszünk kanapét meg asztalt meg mindent! 😉
“
Kell ezt kommentálni? Nekem nem is megy:)
Csak köszönni tudom, csak megköszönni, főleg A Férjnek ezt a csodát, és persze minden más közreműködőnek is.
Az este kellemesen telt, mindenkivel beszélgettem, persze a társaságok nem vegyültek, nem is volt ez cél, ez mindig nehéz dolog, általában halálra ítéltek ezek a próbálkozások, hát én nem is erőlködtem ezen, símán csak jól éreztem magam és beszélgettem azokkal, akiket nagyon szeretek. Ettünk-ittunk, jól mulattunk, majd 1körül mondták, zárnak. A röpis csapat nagyon kért, menjek velük táncolni, szívem már hazahúzott, de hagytam magam rádumálni, a SZotéban kötöttünk ki. Akkorát táncoltunk, h fél 5kor a sajgó lábam miatt adtam fel, ami alig vitt ki az autóig:))))))))))). Bent ennyire még nem fájt:D
Csodás ajándékokat kaptam, gyönyörű táskát, pénztárcával, egy szuper bőr mikasa röplabdát (WOW) amit majd dedikál a csapat, naná, képkeretet, sok-sok csodaszép bizsut, kozmetikumokat, bögréket, csokihegyeket, jó nekem, mondom:))).
Hihetetlen csodaeste volt… Köszönet érte, csak ennyit tudok mondani. Minden szó kevés lenne leírni, amit érzek. Igen, sikerült, biztosan örök emlék marad.
Ugyanitt, gyerekszáj:)
Vmelyik nap az autóban a csajok az évszakokról beszélgettek, mondták Abigélnek, hogy most ősz van. Mondta a kicsi lelkesen, “Iden, óósz van”
Erre Virág kacagva kijavítja: “Bibike, nem úgy mondjuk , h ósz, hanem úgy, h őőősz , ééééérteeed? :)))
