Kiss családunk blogja

Lételemem nekem a mozgás, bizony, meg is őrülök, mikor nincs lehetőségem mozogni, az elmúlt 6 évre ez elég keményen jellemző, hogy bizony hol a terhesség, hol a szoptatások miatt nem hódolhattam eme szenvedélyemnek. És amikor éppen nem szoptatok és terhes sem vagyok, akkor igen nehezen szabadulok el a családtól:)

Hálás  is vagyok a zembernek, amiért minden csütörtökön lehetővé teszi, hogy röpizzek. Alig vártam a strandröpi szezon indultát, ma voltam először, isteni volt a játék, jól éreztem magam nagyon-nagyon. DE: kissé megfeledkeztem az időről, no meg a telefonomat a szokott módon vhová elhánytam és nem hallottam, h Apa hívogat ezerrel, mert nem tudta eldönteni, h símán a Tiszába fulladtam bele, vagy pár tápéi kemény legény letepertmegnyúzottkirabolt és azután dobtak a Tiszába. Nem vacillált sokáig, szólt a Sógornak, h hopplá ugorjon már ki az Ativizighez (ott voltam), és ha ott talál, akkor ugyan hívjam már fel.

Én bizony símán játszottam, nem fulladtam a Tiszába, az időről azonban elfeledkeztem alaposan, fél 9 volt, én 7utánra haza ígértem magam. Béla nem kicsit volt kiakadva, megkérdezte, h felelősségteljes anyának érzem e magam, szemlesütve csak nemmel tudtam felelni, a francba, a francba, én már sosem feledkezhetek meg az időről, az van.

Szemlesütve hazakullogtam, bepakoltam a hátizsákokba a kirándulóscuccot a csajoknak (ovis kirándulás), sütöttem egy diós-mazsolás sütit nekik, és éjfélkor sem jön álom a szememre, itt pötyögök, mert egyrészről király kis este volt, másrészről meg kinyír a lelkiismeretfurdalás… A zember mondjuk már nem haragszik (annyira), azért nyugodt nem vagyok…

Szombaton kimenősök voltunk, anyuéknál aludtak a prücskök, nem kis örömükre, mi pedig kimentünk a Sziksósra leküzdeni a félelmünket:)). Mindketten félünk a magaslatokban, így kitaláltam jól, h meglepem az embert egy vicces kis kalanddal, menjünk már a fák lombjai közé biztosítókötéllel, hevederrel kötéltáncolni… ( www.csusziki.hu ). Mivel fogalma nem volt, hová megyünk, mentünk:). Tavaly a Kolpingban nem volt  módunk kipróbálni, csak a gyerekek mentek a gyerekpályán végig, nayon élvezték.

Nos, ezek az akadályok olyan kb 7-8 méter magasságban lehetnek, ami nem hangzik félelmetesen, még látványra sem vészes, én pl egyenesen nevettem, mikor láttam, h már a létrán felmászván is biztosítják magukat a kalandvágyók. “Felszaladok egy létrán símán, tériszony ide, vagy oda, nemár, h biztosítsam magam” . Aztán hamar rájöttünk, h ez haveros buli, ehhez társaság kell, (vagy legalábbis ezzel palástoltuk a cidrit) , ám a csúszást mindenképp ki akartuk próbálni. Ugyanilyen magasságból egy hosszú sodronyon csúsztunk le kb 30méter hosszúságban.

Nagyon kemény… ÖÖ, már a létrán is biztosítottam magam, be…..rás volt lenézni. Mikor felértem a fára, csak ölelni bírtam a nagy növényt, annyira gááááz volt lenézni. A lábaim remegtek, a fogaim vacogtak. És nem volt visszaút sem. Egyrészről azért mentünk, megcsináljuk, másrészt a franc mászik vissza, az is gáz, visszamászni… Még 1 opció volt, h hívjuk a tűzoltóságot, és 1-2 szép tűzoltó példány leszed engem onnan azzal a klassz mentőkosárral:))))

Apa ment először, előttem, ő viszonylag gyorsan úgy döntött, h “essünk túl rajta” és egyszerűen lecsúszott:). Ezután jöttem volna én, de nem akartam elengedni a fát:)). Mondta a srác, aki ott mint egy pók mászkált le s fel, hogy ki kellene állnom a raklap szélére, hogy be tudjon kötni. Én ugyan nem, de aztán rájöttem, h jobb túlesni rajta, haladjunk, mondjuk ezen a ponton elgondolkodtam, h konkrétan normális vagyok e, hogy azért fizetünk, hogy szétcidrizzük az agyunkat, de ezen továbblépve nem volt más hátra, mint előre, és nem.

Nem és nem akaródzott elindulni, nagyon nagyon nehéz ám lelépni a semmibe… És itt ez volt a feladat. Lelépni a semmibe. De mivel Béla lent várt és integetett, nagy nehezen, harmadik “nekifutásra” leléptem. Ami ezután következett, az vmi királyságos dolog, nagyon nagyon jó csúszni, de nem éri meg az azt megelőző parát, így nálunk nem jött be a marketingszöveg, miszerint “Aki egyszer lecsúszik, jön többször is”. Úgy száguldottunk el onnan, mint annak a rendje:)

Átmentünk a Maros fitt squash részlegébe, ahol fallabdáztunk egy órát. Hagytam nyerni a zembert, hadd örüljön ;). Az igaz pedig az, h mocskosul elvert vagy 5 alkalommal:). De jól kifutkároztuk magunkat, isteni volt:). Azután várt minket a felmelegített jakuzzi és az infraszauna, csak tessék bennünket sajnálni nagyon:). Miután kiszauntuk magunkat, elmentünk az elmaradhatatlan John bullba és ettünk egy finom vacsorát. Kerek este volt:). Délelőtt ki sem szálltunk az ágyból, sorozatlemaradásunkat csökkentettük egy kicsit. Du mentünk a csajokért, onnan át Erikáékhoz, ahol estig sütötgettünk:). Anyunak és a fiúknak még egy Catan party is beelfért, majd majdnem tengóztunk is egyet. majd legközelebb:)))

Igazán kerek hétvége volt, hála a nagyszülőknek érte:)

Még mindig visszafelé haladva, pénteken volt a Factory csapatépítő munka nélküli napja, Mórahalom mellett egy tanyán, nagyon jó kis nap volt, komoly eszemiszom volt, a lányok a kifogott halakat (!) simogatták naphosszat:). Abigél szépen aludt a babakocsiban ebéd után, többszöri nekifutásra, de alaludt. A bandát 5 csapatra bontották, minden csapat kapott némi kelléket és egy népmesét, amit elő kellett adni. Bélával külön csapatba kerültünk, A kerek kő című mesét kellett előadnunk. ÖÖ, eléggé eltértünk az eredeti verziótól, volt abban drogos, meg maffiafőnök, meg kukabúvár, meg minden, jól sikerült a kis darabunk nagyon 🙂

Sok-sok képet fogok feltenni, amint időm lesz rá, komoly elmaradásban vagyok, de pótolni fogom, ezt most magamnak ígérem.

Nézegettem a gyerekeket régebbi képeken, és ugyan én nem annyira vagyok oda a kisbabákért (naná, mindig van itthon 1-2:D) , úgy értem, h imádom őket, de sosem akarok kitépni egy babát sem az anyja kezéből, h ungyulubungyuluhaddfogjammeg:)), de egész komoly nosztalgia tört rám a képek láttán, mert ugye már Abigél is copfos kislány, ugyan még pelenkában, de már elszalad előlem, ami nagyon jó, ez kétségkívül a legédesebb kor, mikor nyílik az értelme, érdeklődő, na ez az, h az embernek pillanatnyilag mindig nosztalgiája támad, vagy előre vágyik, mert amit éppen kap, azt nagy dózisban:)).

És azon agyaltam, h ugye már SOHA nem fog rám tőrni ez a kisbababigyó érzés, ez a babaszagvágy, merthogy már kibabáztam én magam, de ha rám is tör, van e olyan helyzet, h az ember csak kicsit babázik, és rájöttem, h VAN OLYAN, illetve lesz, van 3 lányom, csak lesz néhány unokám, akiket dajkálhatok, érezhetem a babaszagát, míg leküldöm a lányomat szellőzni, lenyugodni, ám majd szépen onnan hazamegyek, és nem engem kelt fel éjszaka, vagy csak néha, ha nálam alszik, és akkor direkt örülni fogok,  ha éjszaka felkelt, mert az jó lesz, addig is mellettem szuszog, de másnap már nem, és akkor kialszom magam jól:))).

Szóval igen, van olyan, h az ember épp annyit babázik, ami jól esik, de azt ki kell érdemelni, vagy mi, főleg pedig meg kell érni:). Kivárjuk:). Na nem mintha ott szeretnék tartani, most épp itt jó, ahol vagyunk, Abigél egyre értelmesebb, egyre jobban érti, már tökéletesen érti, amit mondok neki, nemsokára az jön, hogy érdekelni is fogja:D.

Más:

A mai délelőttünk csodásan telt: A tesóm meghívta az egész ovis csoportot hozzájuk, Tápéra. Így tízórai után a csoport buszra ült, majd kibuszoztak, mi  kimentünk eléjük, elsétáltunk a házig, a gyerekek berohantak az udvarba, hintáztak, csúszdáztak, csodásan elvoltak:). Sütöttünk sütit nekik, volt kukac, bodzaszörp, pattogatott kukorica. Ettek-ittak:). Majd bementek a  házba, és azt is birtokba vették. VOlt nyüzsgés, de még arra is volt lehetőség, h KV-zunk az óvónénikkel, olyan szépen eljátszott mind a huszonakármennyi:). Remekül sikerült, persze Toti és Virág már nem buszoztak vissza a többiekkel, maradtak és ott ebédeltünk.

A május 16-i hétvégét Bpesten töltjük, szeretnénk a gyerekekkel nagyon klassz programokat. Pl a Vidámpark eléggé benne van a pakliban, épp annyi ÜCS-ünk még van is, hogy bemenjünk. Ám látjuk, hogy Abigél alig tud valamit használni, nem tudom, hogy annak ellenére, hogy nincs 3 éves, bevihetjük e magunkkal pl a mesecsónakos cuccra, vagy a tükörkastélyba, nyilván hullámvasútra nem szándékozunk vele felülni:)), csak hogy ne külön-külön éljük meg ezeket az élményeket, hanem együtt.

Jól gondolom, hogy ha oda délelőtt bemegyünk, kár kijönni délutánig, estig? Mert nem gond ez, viszünk kaját, Abigél pedig alhat a babakocsiban kivételesen, csak azért kérdezem, hogy akkor mást már ne tervezzek aznapra, ugye? 🙂

Nagyon köszi, ha segítetek ebben:).

A másik, a Csodák palotája, ami még szóba jött (Tropicariumban, Állatkertben már voltunk, ráadásul most hétvégén megyünk itt a Vadasparkba) , de túl kicsinek gondoljuk hozzá a nagyokat is. Jól látjuk ezt?

Esetleg más program? Közlekedési múzeum azért nem, mert mégiscsak lányok… Biztos tetszene nekik, nem mondom, de az fiúkkal igazán buli.

A Millenáris park pl?

Virág és Bogi, hogy mennyire különböző jellemek, hihetetlen, hogy mennyire hasonlítanak ránk, hihetetlen…

Szoktam őket lesni, lopva figyelni, akár az udvaron, akár az oviban. Bogi az oviban és itthon is mindig a társaság középpontjában van, de kulcsszereplő mindenhol. Ebből az következne, hogy magabiztos és erős, pedig nem:). Nagyon is érzékeny, nagyon is sérülékeny.

Míg Virág, aggodalomra adhat okot, mennyire nem társasági lény, egy magamfajtának ez szörnyű, gyakran attól tartok, h őt nem veszik be a játékba, nem fogadják be a társai. És az apja ilyenkor mindig rendre utasít, h nyughassak, ő ilyen, értsem meg, hogy őt nem igen érdeklik az emberek…

Míg Virág és az Apját nagyon érdekli minden, természettudományok, történések, képek, könyvek, a szivárvány, jelenségek, addig Bogit és engem mindennél jobban érdekel a többi ember. Érzem Bogiban ugyanazt a szociális érzékenységet, amit magamban, látom, ahogy fürkészi az embereket, felnőtteket, gyerekeket elmerengve, ki milyen és miért, ki mit csinál és miért, stb…

Addig Virág egyszerűen tojik mindenkire, és elmélyedve molyol valamit.Azt hinném, hogy sérülékeny, érzékeny, pedig nem. Köszöni jól van, kiegyensúlyozott, békés, teszi a dolgát, örül, aminek örülni lehet, nem bánkódik feleslegesen:)

Hogy mennyire csodás nevelni egy kis klónt, azt el nem tudom mondani. aki kívülről-belülről rám hasonlít. Akinek értem és érzem minden rezdülését, mit miért gondol és csinál. Hogy mennyire fantasztikus nevelni egy olyan kislányt, aki rejtély számomra, egyszerű és bonyolult egyben, aki életem párjának kiköpött mása, akivel élvezet minden beszélgetés, amit rám fecsérel, aki könnyedén leráz, ha olyan témát feszegetek, amiről ő magasan tesz (kivel beszélgettél séta közben az oviban, ki volt a párod, stb…) Bezzeg Bogi tudja Virág helyett is 😀

Abigélről is vannak elképzeléseink, ki felé húz, hajjajj:), de ne fessük az ördögöt a falra 😀